„Zajlik
A lényeg

Orbán Magyarról: Csak az ő legendája, hogy a Fidesz belső köreihez tartozott

11/06/2024 13:40

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Ivánkai Márk

Orbán Viktor szerint Budapest a csőd szélén áll, vagy már csődbe is ment – mondta az Indexnek a miniszterelnök, aki 17 év után ismét interjút adott a közben a kormányoldalhoz sorolt lapnak. Egyebek mellett szólt arról, hogy Vitézy Dávid azért sem merülhetett fel a Fidesz saját főpolgármester-jelöltjeként, mert túlságosan elmérgesedett korábban a vita Lázár János miniszter, és a volt közlekedési államtitkár között.

A miniszterelnök fájlalja, hogy az önkormányzati választáson elveszítették Szolnokot és Győrt. Utóbbi városról azt is mondta, hogy "ha valahol régi rendezetlen ügyeket nem tudunk lezárni, azok előbb vagy utóbb, de utolérnek bennünket. Itt a Borkai-ügy ért bennünket utol, azért vesztett a polgármester."

A kormányfő Magyar Péter kapcsán azt mondta, hogy soha nem tartották számon a Fidesz belső köreinek tagjaként. "Az csak az ő legendája, hogy a belső körökhöz tartozott, erről ugyanis a Fidesz belső köreinek nincs tudomása. Megkapta az igazságügyi miniszter férjének kijáró udvariasságot, de egész egyszerűen nem volt soha a radarunkon" – fogalmazott Orbán Viktor.

Arra a kérdésre, hogy Gulyás Gergely elvesztheti-e a bizalmat Magyar Péter állítólagos barátsága miatt, Orbán Viktor úgy fogalmazott, "miniszterének bőségesen van dolga, hogy az ezzel kapcsolatos ugratásokat elhárítsa, de ez nem több, mint öltözői cikizés."