„Klubrádió
A lényeg

Olvashatatlanul kis méretben, a lap alján "kért bocsánatot" az Origo Donáth Annától

23/05/2023 13:45

| Szerző: Klubrádió

Egyaránt 200 ezer forintra büntette a bíróság a kormánypárti Origo kiadóját, a Mediaworks Hungary Zrt.-t, valamint annak ügyvezetőjét, Kálmán Erikát, mivel a lap nem volt hajlandó olyan módon leközölni a Donáth Annának címzett bocsánatkérést, ahogy azt korábban elrendelték. Ugyanis a portál korábban valótlanságokat állított a Momentum politikusáról.

Donáth Anna korábban jogerősen pert nyert több kormánypárti orgánum, így a TV2 és a Ripost mellett az Origo ellen is. A bíróság ezeket kötelezte, hogy nyilvánosan kérjenek bocsánatot a Momentum politikusától, amiért valótlanságokat állítottak róla. Erre közülük többen sem voltak hajlandók, köztük az Origo sem, mire az ellenzéki politikus végrehajtást indított ellenük. Ez célt ért, az Origo ugyan "bocsánatot kért" a politikustól, viszont nem épp úgy, ahogy az ítélet szerint kellett volna.

A Momentum közleményében (amelyről a 24.hu számolt be elsőként) azt írta, a korábbi ítéleti rendelkezés szerint az Origónak a címlapján reggel 8 és 10 óra között a címoldali cikkek betűtípusával és betűméretével megegyezően kellett volna közzétennie a bocsánatkérést. A lap ezt nem teljesítette, ezért Donáth és az ügyvédje újra bírósághoz fordult. A végzés aztán kimondta, hogy az Origo nemcsak, hogy nem teljesítette maradéktalanul a kötelezettséget, de rosszhiszeműen is jár el. Mégpedig azért, mert ahogy a végzésből kiderült, a „Bocsánatkérés Donáth Annától” szöveget úgy helyezték el a címlapon, hogy az legörgetés nélkül és normál méretben nem jelent meg az olvasók előtt.

„Ahhoz, hogy legörgetés nélkül a képernyő legalján megjelenjen a szöveg, a kötelezett az origo.hu címlapjának méretét negyedére csökkentette a böngészőben, aminek következtében valamennyi szöveg olvashatatlanul kicsi. A jogi képviselőnek percekbe telt, mire a képbe belenagyítva egyáltalán megtalálta a teljesítésként elfogadni kért szöveget, holott az átlagolvasóval ellentétben a jogi képviselő kifejezetten ezt a közzétételt kereste” – olvasható a végzésben.

Donáth Anna közölte, hogy nem engedi el ezt az ügyet, mert ez nem róla szól, hanem arról, hogy senki nem állhat a törvények felett Magyarországon.

"És amíg még az igazságszolgáltatást nem foglalja el teljesen az állampárt, addig minden ilyen esetben a bíróságon fogok megküzdeni az igazságért" – tette hozzá az európai parlamenti képviselő.