„Klubrádió
A lényeg

OLAF: Magyarország továbbra is veszélyt jelent a büdzsére

8/06/2022 15:03

| Szerző: Klubrádió

A csalásellenes hivatal jelentése szerint Szlovákia mellett Magyarország maradt az uniós közös költségvetésbe befizetendő áfa- és vámbevételek elkerülésében.

Magyarország változatlanul kiugró kockázatot jelent az uniós pénzek felhasználása terén az EU-ban, de az OLAF legfrissebb jelentése arra is rávilágít, hogy az Európai Ügyészség fontos szereplője lehetne a magyarországi bűnüldözésnek – írja a hvg.hu.

Az uniós csalásellenes hivatal (OLAF) közzétette a 2017 és 2021 közötti időszakra vonatkozó jelentését. Brüsszeli sajtótájékoztatóján Ville Itälä, az OLAF főigazgatója elmondta, hogy csak tavaly több mint félmilliárd euró visszafizetésére tette javaslatot a szervezet, egészen pontosan 527,4 millió euróról van szó. A főigazgató azt is elmondta, hogy a tavalyi volt az első évük, amikor az Európai Ügyészség munkáját segíthették, ennek eredményeként, az OLAF-tól kapott információk alapján legalább 85 ügyben indított eljárást az ügyészség.

Az elmúlt évben az OLAF 212 vizsgálatot zárt le és 294 ajánlást intézett az érintett nemzeti és uniós hatóságokhoz, és 1110 bejelentés ellenőrzése után 234 új vizsgálatot indítottak.

Magyarország és Szlovákia éllovas akkor, amikor az uniós közös költségvetésbe befizetendő áfa- és vámbevételekről, pontosabban annak elkerüléséről van szó. Ez minden bizonnyal összefügg a két ország között még mindig virágzó körbeszámlázásokkal, áruk színlelt utaztatásával. 10 magyar eset alapján az OLAF 21,59 százalékos büntetést javasolt kiszabni, míg a szlovákoknál a büntetési arány 42,79 százalék. Eközben az uniós átlag 1,4 százalék. Ez tipikusan egy olyan terület, ahol az Európai Ügyészség hatékonyabban tudnak fellépni – többek között ezért hozták létre ezt a szervezetet.