„Klubrádió

Német külügyminiszter: Többé nem ejthetnek túszul azok, akik vétóikkal megbénítják az EU külpolitikáját

7/06/2021 20:30

| Szerző: Klubrádió

Németország külügyminisztere azt mondta, meg kell szüntetni az egyes európai uniós tagállamok vétóhoz fűződő jogát. Heiko Maas azzal érvelt, hogy a 27 tagállamból álló szervezetet nem akadályozhatják egyedüliként vétózó országok.

Néhány napja Magyarország megvétózta az EU Kínával szemben, a hongkongi szabadságjogok megsértése miatt tervezett közös nyilatkozatát. Nem ez az első alkalom, amikor a magyar külügy egyedüliként fellépve ilyen módon akadályozza meg az EU közös akcióját: egy hónapja a gázai konfliktussal ugyanez történt, korábban pedig szintén Kína érdekében blokkolta az EU-s fellépést Magyarország – idézi fel a Telex.

A német kormány külügyi államtitkára, Miguel Berger a legutóbbi esetre úgy reagált: itt az idő, hogy az EU-ban a külügyi döntéseket is el lehessen fogadni minősített többséggel, a német parlament külügyi bizottságának vezetője, Norbert Röttgen pedig azt szorgalmazta, hogy adjanak ki közös nyilatkozatot Magyarország kihagyásával.

Németország külügyminiszter tovább is lépett ebben, és kijelentette, hogy szerinte egész egyszerűen meg kell szüntetni az egyes uniós tagállamok vétójogát, hogy a 27 tagállamú blokkot ne akadályozhassák egyedüliként vétózó országok.

„Többé nem ejthetnek túszul azok, akik a vétóikkal megbénítják az európai külpolitikát” – mondta Heiko Maas, aki szerint Európa kohéziójával játszanak azok a tagállamok, amelyek így tesznek. Konkrét országot nem nevezett meg a külügyminiszter.

„Ezért egészen nyíltan kimondom: a vétónak mennie kell, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy rajtunk is felülkerekedhetnek” – tette hozzá.

(forrás: 444.hu, címlapi kép: MTI/Máthé Zoltán)