Nem a Honvédelmi Bizottság álláspontját, csak a saját verzióját mondta el Kósa a Ruszin-Szendiről szóló ülés után
5/06/2025 17:18
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Bárkay Tamás
– tudatták a bizottság ellenzéki tagjai. Novák Előd szerint az elhangzott vádak koncepciós perbe hajlóak.
Kósa Lajos, a honvédelmi és rendészeti bizottság fideszes elnöke csütörtöki ülés után azt mondta a sajtónak, hogy a bizottság megállapította: a honvédelmi miniszter jelentése alátámasztott volt. „Egyszerűen azt állapítottuk meg, hogy a tények, amiket megismertünk, messzemenőkig alátámasztják azt az állítást, hogy Ruszin-Szendi Romulusz nem hajtotta végre a képviseletre vonatkozó utasításokat” – mondta Kósa.
A bizottság ellenzéki tagjai szerint ez nem a bizottság álláspontja, legfeljebb Kósa magánvéleménye. „Sem szavazás, sem egységes álláspont nem volt” – mondtta Lukács László György, a bizottság jobbikos tagja a Telexnek.
Ezt megerősítette Novák Előd, a Mi Hazánk képviselője is. Többnyire angol nyelvű szöveget kaptak, de hiába kérte, nem kaptak elég olvasási időt arra, hogy ezekkel megismerkedhessenek – mondta. Szerinte „semmi eget rengető információ nem látott napvilágot”, ugyanakkor a bizottság elnöke fenyegetően jelezte, hogy nem mondhatnak el semmit az elhangzottakból, és az ülés után is csak katonai kísérettel, egy hátsó bejáraton hagyhatták el a minisztériumot, „nehogy újságírókkal találkozzunk”. Novák szerint az elhangzott vádak „koncepciós perbe hajlóak”. Az ő értékelése szerint mindössze annyi derült ki, hogy Ruszin-Szendi Romulusz „azt az ukránpárti politikát képviselte, ami akkor a kormány politikája volt”.
„Amit ma láttunk, az csak megerősített abban, hogy ez egy politikai színjáték része. A legsúlyosabb következménye ezeknek a cselekedeteknek az lehet, hogy kirúgnak valakit. Az meg már megtörtént két éve” – összegzett az az MSZP-s Harangozó Tamás. Hozzátette: a bizottságban többségben vannak a kormánypárti képviselők, így ha akartak volna, meg is szavazhattak volna egy politikai állásfoglalást, de ilyen nem történt, így Kósa Lajos csak a saját véleményét mondhatta el a sajtótájékoztatón. (a Telex nyomán)