Nehezítik a középiskolás önkénteskedést
29/04/2024 08:01
| Szerző: Klubrádió
A középiskolás önkéntesek is csak erkölcsi bizonyítvánnyal dolgozhatnak a gyerektáborokban.
A jövőben csak erkölcsi bizonyítvánnyal lehet gyermektáborokban dolgozni. Ez vonatkozik a középiskolás önkéntesekre és civilekre is, írja a Népszava a Fidesz múlt heti gyermekvédelmi törvénycsomagja alapján.
A rendelkezés csak a köznevelési intézmény által szervezett táborokban az intézménnyel jogviszonyban álló személyekre nem vonatkozik. Az ott dolgozóknak ugyanis alapból van ilyen kötelezettsége. A lap szerint a szociális táboroztatásáról nem szól a jogszabály, pedig ez érintheti a család- és gyermekjóléti szolgálatok táborait, illetve számos felzárkózási program hasonló programjait.
A szabályok betartását a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzi majd, amely meg is tilthatja az adott személy részvételét a táborban, illetve a táboroztatóval szemben egyéb szankciókat is alkalmazhat.
„Bedőlhet a táboroztatás, de legalábbis nehezebb lesz így majd önkénteseket toborozni” – mondta a Népszavának a javaslatról a Szociális Munkások Magyarországi Egyesületének elnöke.