Ne engedjétek, hogy a hangotok mások indulatait visszhangozza! – üzeni Sulyok a mocskos fideszező fiataloknak
12/08/2025 05:56
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Bárkay Tamás
Szerinte kiáltani akkor érdemes, ha a szó mögött ott a gondolat, ami méltó rá, hogy meghallják.
"Fiatalnak lenni kiváltság. Ez az az életkor, amikor az ember száguld. De jó, ha közben néha lassít, és ellenőrzi a térképen, miként befolyásolja úticélját egy látványos, de valójában olykor bevehetetlen kanyar" – üzeni a Facebookon Sulyok Tamás mindenkinek, akit illet. (...) "Kiáltásotok üzenet".
"Azonban ne engedjétek, hogy a hangotok mások indulatait visszhangozza.
– írta nyilvánvalóan arra utalva, hogy idén szinte minden nyári fesztiválon hallható a közönség soraiból a fiatalok kormányellenes skandálása, a „Mocskos Fidesz!”.
Megosztott egy bölcsességet is: "Kiáltani akkor érdemes, ha a szó mögött ott a gondolat, ami méltó rá, hogy meghallják."
Végül hozzátette: "Nem kérek tőletek csendet, csak azt, hogy figyeljetek egymásra, a jövőtökre és arra a helyre, amit egyszer majd a gyermekeiteknek hagytok örökül. Legyetek azok, akikre holnap is büszkék vagytok!
Bízom Bennetek! – biztosított a köztársaság elnöke.
