Sulyok Tamás a kínai házelnöknek: Mi vagyunk az egyedüli nép Európában, amelyik ázsiai eredetű
26/07/2025 10:05
| Szerző: Klubrádió
Sulyok Tamás köztársasági elnök pénteken Budapesten, a Róheim-villában fogadta Zhao Leji-t, a Kínai Népköztársaság Országos Népi Gyűlésének elnökét, aki hivatalos látogatásra érkezett Magyarországra, írja az MTI.
Tudósításuk szerint a találkozón Sulyok Tamás gratulált a kínai nép gazdasági eredményeihez, és hangsúlyozta: a jó politikai és gazdasági kapcsolatok alapja az emberek közötti jó viszony. Mint mondta, ennek fontos eszközei a kulturális kapcsolatok, a turizmus – amelyet az egyre sűrűbb légi járatok is támogatnak –, valamint az erősödő oktatási együttműködések.
A megbeszélésen egyetértettek abban, hogy a magyar–kínai kapcsolatok hosszú múltra tekintenek vissza, és jelenleg történelmük egyik legjobb időszakát élik. Sulyok szerint „mi vagyunk az egyedüli nép Európában, amelyik ázsiai eredetű, és rendkívül büszkék vagyunk erre”.
A köztársasági elnök külön kiemelte, milyen nagy öröm számára, hogy rendszeresen köszönthet kínai delegációkat Budapesten, köztük Hszi Csin-ping elnök tavalyi látogatását, amely szerinte új lendületet adott a kétoldalú kapcsolatoknak. Mint fogalmazott: „Elnök úrral egyetértettünk abban, hogy kapcsolataink hosszú múltra tekintenek vissza, és ellenállnak mindenféle nehézségnek, amelyek az újabb időkben keletkeznek.”
Sulyok hozzátette: államfőként személyesen is elkötelezett a magyar–kínai baráti viszony szorosabbra fűzése mellett, és örömének adott hangot, hogy tavaly a két ország kapcsolatai a „teljes körű stratégiai partnerség” szintjére emelkedtek. A törvényhozások közötti szoros együttműködést is méltatta, külön üdvözölve Zhao mostani látogatását.
A kínai házelnök egyetértett abban, hogy a baráti kapcsolatok és a kölcsönös bizalom jelentik a stratégiai együttműködés alapját. Felidézte: a 2024-ben létrejött átfogó stratégiai partnerség új fejlődési lehetőségeket nyitott meg. Hangsúlyozta, hogy Kína kész Magyarországgal közösen elmélyíteni a hagyományos barátságot és bizalmat.
