„Klubrádió
A lényeg

NATO-hadtesteket küldhetnek hazánkba is

23/03/2022 18:49

| Szerző: Klubrádió

Új hadtesteket telepíthet a NATO Magyarország és több kelet-európai ország területére, ha a csütörtöki rendkívüli NATO-csúcson ezt megszavazzák.

Jens Stoltenberg főtitkár a csütörtöki, Brüsszelben esedékes rendkívüli NATO-csúcstalálkozót megelőző sajtótájékoztatón ismertette azokat a döntéseket, amelyekről a vezetőknek másnap dönteniük kell, és amiket – ahogy azt az euró-atlanti szövetség hivatalos közleménye kijelenti – másnap meg is hoznak. A döntések között szerepel négy új NATO-hadtest felállítása Bulgáriában, Magyarországon, Romániában és Szlovákiában,a NATO minden területen – szárazföldön, tengeren, levegőben, űrben és kibertérben – való megerősítése, további támogatás nyújtása Ukrajnának, valamint az orosz nyomásnak kitett partnerek támogatásának növelése – írja a 444.

"A balti országokban és Lengyelországban meglévő erőinkkel együtt ez azt jelenti, hogy nyolc többnemzetiségű NATO-hadtestünk lesz a keleti szárny mentén – a Balti-tengertől a Fekete-tengerig" – mondta Stoltenberg, aki arra számít, hogy a vezetők egyetértenek abban: minden területen meg kell erősíteni a NATO pozícióját.

A főtitkár közölte, hogy már most több százezer szövetséges katona áll fokozott készenlétben a szövetség területén, és már 100 ezer amerikai katona van Európában. Közülük 40 000 fő közvetlen NATO-parancsnokság alatt álló erő, főként a szövetség keleti részén, jelentős légi és tengeri erővel támogatva.

"A holnap meghozott döntéseknek messzemenő következményei lesznek" – mondta a főtitkár. Megismételte, hogy az euró-atlanti biztonság megerősítése érdekében a NATO-szövetségeseknek meg kell duplázniuk erőfeszítéseiket, azaz még többet kell fektetniük a védelmi kapacitásaik fejlesztésébe.