„Klubrádió
A lényeg

Narancsszínű eligazítást tartott Rogán Antal a nagyköveteknek

21/09/2021 14:03

| Szerző: Klubrádió

Különös előadást tartott Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter az augusztus végi nagyköveti értekezleten – tudta meg több egymástól független forrásból a Népszava.

A magyar diplomaták évente kétszer gyűlnek össze a Külgazdasági-, és Külügyminisztériumban, hogy eszmét cseréljenek és meghallgassák a kormány illetékes tagjainak, valamint szakértők előadását a legaktuálisabb nemzetközi politikai kérdésekről, és arról, miként befolyásolja ez a magyar diplomácia mozgásterét.

Legutóbb augusztus 23-án tartottak ilyen értekezletet, ami azért is érdekes volt, mert Szergej Lavrov orosz külügyminiszter volt a díszvendég. Mint azt több résztvevőtől is megtudtuk, Lavrov egy tisztán protokolláris beszédet mondott, gondosan kerülve az érzékeny témákat, elsősorban az ukrán helyzetet. A magyar kormány több tagja szintén az előadók között volt, ahogy Rogán Antal is, aki a Fidesz 2022-es választási esélyeiről kezdett el beszélni.

Olyan eligazítást tartott, mintha a Fidesz kampányszervezőinek beszélt volna.

Szóba került, hogy meddig tart a választók memóriája, hogy mit kell majd nekik a kampányban sulykolni; hogy bárki is lesz az ellenzéki miniszterelnök-jelölt, mindenkire úgymond rákészültek – mondta a lap egyik forrása.

Más forrás szerint, Rogán Antal a „hazai és a nemzetközi baloldalról” is beszélt negatív színezetben, azt sugallva a hallgatóságnak, hogy ezzel szemben nekik is meg kell védeniük Magyarországot.

Egy harmadik informátor azt mondta, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője – és a Fidesz-kampányok egyik fontos szervezője – viszont elismerte, hogy szoros eredményt hozhatnak a 2022-es választások, de optimistán várják a tavaszt, mert a gazdasági növekedés jelentősen meghaladja a négy-, de akár a nyolc évvel ezelőttit is.

"Ez az előadás példátlan volt, ilyen nagyköveti értekezleten még nem hangzott el" – mondta a lapnak egy diplomata.

Egy kormánytag ugyanakkor úgy kommentálta Rogán Antal előadását:
Ma már a nemzetközi politika is annyira polarizálódott, hogy egy nagykövet sem tudja megúszni, hogy időnként ne ideológiai alapon cselekedjen, elvárt a kormányhoz való lojalitás ilyen téren is. Akinek ez nem tetszik, az ne legyen ma diplomata. Ez már nem az a kor, amikor eltartott ujjal lehet szép cikkeket írni világlapokba és vacsorákon eszmét cserélni, bele kell állni a politikai küzdelmekbe is”.

A Külgazdasági- és Külügyminisztérium sajtóosztálya nem válaszolt a lap kérdéseire – írja a Népszava.