„Hírek
A lényeg

MOK: Győrben olyanokat is beosztottak, akik nem fogadták el az új ügyeleti rendszert

17/02/2023 10:28

| Szerző: Klubrádió

A MOK helyi szervezetének elnöke szerint csak Győrben 61 orvos kapott beosztást, közülük azonban többen nem szerződtek arra, hogy az új rendszerben ügyeljenek.

Győr-Moson-Sopron megyében olyan háziorvosoknak is kipostázták a márciusi ügyeleti beosztásukat, akik nem is szerződtek erre a feladatra – írja a Népszava.

Szijjártó László, a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron "vármegyei" szervezetének elnöke úgy tudja: "csak Győrben 61 háziorvos kapott e-mailt arról, hogy mikor kell ügyelnie márciusban. A listán azonban olyan kollégái nevei is szerepelnek, akik nem írtak alá eddig szerződést arról, hogy részt vesznek a mentőszolgálat által szervezett új ügyeleti rendszerben".

A kamara jogászai szerint jogtalanul osztották be ezeket az orvosokat. Szijjártó szerint elkeserítő, hogy az egészségügyi igazgatás így próbál nyomást gyakorolni és ezzel a nyomással „rendezni” a kormányzat és az orvostársadalom közötti konfliktust. "Bárki is készítette, bárki utasítására a beosztást, jogellenesen tette, nem oszthatnak be olyan kollégát, akinek nincs szerződése az ügyelet szervezőjével" – jelentette ki a szakember.