„Klubrádió
A lényeg

Menesztették az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetőjét

30/11/2023 16:56

| Szerző: Klubrádió

Azonnali hatállyal leváltották az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetőjét, Jenei Zoltánt: a kormány őt teszi felelőssé az ágazat "gazdálkodási problémái" miatt. Ez alatt minden bizonnyal a kórházak és a szektor példátlan eladósodását kell érteni.

Jenein kívül mennie kellett Tóbiás Tamás gazdasági igazgatóhelyettesnek és más vezetőknek is – közölte elsőként a MedicalOnline. A magyar kórházak adóssága sosem volt még olyan magas, mint október végén, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő pedig kedden hozta nyilvánosságra, melyik intézmény mekkora összeget kaphat a számlái kifizetésére. Nagy a szórás: van olyan kórház, amelyik az adósságainak 25, de olyan is, amelyik a kifizetetlen számlák 95 százalékára kapott támogatást.

A Népszava szerint a kormány a 2020-ban kinevezett Jeneit okolja azért is, hogy az intézmények gazdasági-műszaki üzemeltetésének leválasztása a kórházakról eddig nem éppen sikertörténet.

Jenei korábban a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság, az Országos Rendőr-főkapitányság gazdasági vezetője. majd öt évig a Pécsi Tudományegyetem kancellárja volt. A főigazgatói feladatokat Szondy Zita főigazgató-helyettes megbízott vezetőként látja el.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón nem tudta megmondani, hogy mitől halmozhattak fel ekkora adósságokat az intézmények, de közölte: "A kórházi adósságokat kifizetjük".  A kormány dolgozik rajta, hogy felelőst találjon.

(via 444.hu, kiemelt kép: MTI/Bruzák Noémi)