Megígérték, mégsem kérdezték meg a szolnokiakat az új kínai gyárról
13/03/2025 05:52
| Szerző: Klubrádió
A szocialista polgármester azt mondta, ígéretet kapott arra, hogy bejelentés előtt megkérdezik a városlakókat arról, mit szólnak az új kínai beruházáshoz, ám ez elmaradt. Györfi Balázs ezért nem ment el a külügyminiszter hivatalos, a beruházás beindításáról szóló bejelentésére.
A napokban jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter, hogy a kínai KunlunChem vállalat Szonokon épít majd fel egy, az akkumulátorgyártáshoz szükséges elektrolit-üzemet, a polgármester jelenléte nélkül.
A nagy napon ellenben megjelent a térség fideszes országgyűlési képviselője, Kállai Mária és a volt fideszes városvezető Szalay Ferenc- írja a Népszava.
A bejelentés szerint a 100 millió euró összértékű, két ütemben megvalósuló beruházás első fázisában 30 millió eurót fektet be a kínai cég és mintegy 50 új munkahely jön létre a városban. Az évi 36 600 tonna kapacitású üzem a tervek szerint 2026 harmadik negyedévében kezdi meg működését. A beruházás második fázisának végére 120 munkahelyet tervez létrehozni a KunlunChem – írta közösségi oldalán a politikus. Szavai szerint fontos, hogy a befektető, a helyi politika, a kormány és az illetékes hatóságok együttműködjenek a projekt kapcsán, és a lakosságot minden lépésről objektíven tájékoztassák.
Kállai Mária fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a beruházást Szijjártó Péter tárcavezetővel és Guo Yingjunnal, a KunlunChem ügyvezetőjével együtt „Györfi Mihály polgármester úr távollétében, de egyetértésével” jelentették be.
Szalay Ferenc, Szolnok volt fideszes polgármestere is igyekezett úgy érvelni mintha a mostani szocialista polgármester az elmúlt hónapokban teljes mellszélességgel támogatta volna a kínai beruházás tervét.
Szalay közölte: az októberben hivatalba lépő Györfi Mihályt személyesen tájékoztattam a főjegyző jelenlétében a befektetői tervekről még tavaly ősszel. Többször tárgyaltunk közösen velük Budapesten, voltak itt a kínaiak nála is, s egyszer sem jelezte ellenvetését. Alighanem azért, mert pontosan tudja, a szakhatóságok csak akkor engedélyezik a beruházást és a működést, ha Európa egyik legszigorúbb előírásainak mindenben teljes egészében megfelel a cég. Ő tisztában van azzal is, hogy számos szakértő megnézte a gyártási folyamatot, s mindent rendben talált, azt mondták, ez az üzem és technológia nem veszélyes egyáltalán a környezetre és az emberekre” – írta a volt polgármester.
Györfi Mihály polgármester a lapnak azt mondta, egy ilyen üzem létesítéséről előzetesen meg kell kérdezni a szolnoki embereket, nem lehet a fejük fölött döntést hozni. Neki a kormány azt ígérte, hogy ez meg fog történni, majd végül egyszerűen csak bejelentették a beruházást. Hozzátette: minden olyan beruházást támogat, amely nem veszélyezteti a város környezetét és amit az itt lakók is elfogadnak. Szolnoktól idén csaknem 4 milliárd forintot vesz el a kormány különböző jogcímeken, ezért nagy szükség van minden bevételre – de nem minden áron. Az, hogy ellenzi-e az üzemet vagy sem, attól függ, hogy milyen információkat kap róla - tette hozzá.
A lap úgy tudja, a városnak, illetve a jelenlegi vezetésnek nincsenek eszközei, hogy megakadályozza az építkezést, hiszen annak helyszíne egy több mint tízhektáros, állami tulajdonban lévő terület lesz a település nyugati oldalában, Szolnok közigazgatási határain túl.
Korábban már írtunk arról, hogy úgy csinál a kormány, mintha a Fidesz vezetné Szolnokot és velük egyeztet a beruházásról.
(Népszava)