„Zajlik
A lényeg

Még három embert letartóztattak a Völner-Schadl-ügyben

2/02/2022 19:31

| Szerző: Klubrádió

Sikeres volt a Központi Nyomozó Főügyészség fellebbezése, a bíróság további három embert előzetes letartóztatásba helyezett a Schadl-ügyben – közölte az rtl.hu.

Schadl Györgynek, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökének nevével fémjelzett ügyben „előnyért hivatali kötelességét megszegve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények” miatt folyik nyomozás.

Eredetileg Schadl György, továbbá a gyakran csak „gazdámként” említett R., valamint a végrehajtói kar elnökének sofőrjét tartóztatták le, bár az ügyészség összesen 6 embert akart rács mögött látni. A bíróság elsőre azonban elutasította a három, meg nem nevezett ember letartóztatását, de a főügyészség fellebbezése után megváltoztatta a döntést – írta az rtl.hu szerda este.

Az nem derült ki, hogy ki lehet a most letartóztatott újabb három ember, és mivel vádolják őket.

Az ügyhöz kapcsolódik, hogy Völner Pál 2018 májusa és 2021 júliusa között összesen 83 millió forintot kapott vesztegetési pénzként a Legfőbb Ügyészség gyanúja szerint. A lemondott igazságügyi államtitkár az egyenként 2-5 milliós összegeket konspirált módon vette át a végrehajtói kar immár letartóztatásban lévő elnökétől. Utóbbi, Schadl György az ügyészség szerint még több pénzre, több mint 880 millió forint illegális jövedelemre tett szert az államtitkárral kialakított korrupciós kapcsolata révén.