Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót
A lényeg

Matolcsy két embere kikerült a kecskeméti egyetemi alapítvány vezetéséből

9/10/2025 13:53

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Lőrincz Csaba

A kuratóriumi tagok közül Csizmadia Norbert és Bánkuty Tamás 2010 után még az akkori Nemzetgazdasági Minisztériumban voltak Matolcsy György munkatársai, majd 2013 után az MNB-be követték őt.

„A kuratórium több tagja távozott és új elnöke is van a kuratóriumnak. Vele tárgyaltunk, én is vele tárgyaltam” – mondta Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter az RTL kérdésére a kormányinfón.

Az alapítvány ötfős kuratóriumában korábban három, kifejezetten Kecskeméthez és a kecskeméti egyetemhez köthető szereplő volt, ketten Matolcsy ejtőernyőseiként érkeztek oda.

A kuratóriumi tagok közül Csizmadia Norbert és Bánkuty Tamás 2010 után még az akkori Nemzetgazdasági Minisztériumban voltak Matolcsy György munkatársai, majd 2013 után az MNB-be követték őt. Az előző években a kecskeméti egyetem alapítványa mellett a jegybanki Pallas Athéné Domus Meriti (PADME) Alapítvány kurátorai is voltak – összegezte a Telex.