„Köszönjük
A lényeg

Matolcsy: A jegybank leáll a kamatemelésekkel

27/09/2022 17:08

| Szerző: Klubrádió

13 százalékra emelte kedden a jegybank az alapkamatot. A kamatdöntést követő sajtótájékoztatón Matolcsy György, az MNB elnöke azt mondta: ezzel a lépéssel lezárták a 16 hónapja tartó kamatemelési ciklusukat, „jó nagy pontot tettek a végére”. 

Azt is közölte, hogy a ciklus lezárultával nem zárult le, sőt, erősödött a szigor, az infláció elleni küzdelem, csak más eszközökkel. Az MNB ugyanis arra számít, hogy csak 2024-re ér az infláció a jegybanki célsáv közepébe. A monetáris politika irányának okairól a jegybankelnök azt mondta, a 2020-as évtized egyre inkább emlékeztet az 1970-es évtizedre, amely „nem volt egy boldog évtized”, ezért az MNB „Európában elsőként felvette a harcot a '70-es évtized megismétlődése ellen”.

Az, hogy az elsők között vette fel a harcot az infláció ellen a jegybank, azt is jelenti, hogy az árstabilitás mellett a költségvetési stabilitást is figyelembe vették Matolcsy szerint. Ennél tovább azonban már nincs értelme növelni a kamatot szerinte, mert mintha már világszerte lecsengőben lenne az inflációs szakasz. Az MNB ennek ellenére fenntartja azt az alapállását, hogy fenn kell tartani az egyensúlyi növekedést, amelyről először kényszerűen tért le a költségvetés 2020-ban, majd már visszatérhetett volna, de ez egyelőre nem történt meg (nem úgy, mint például a lengyeleknél).

A jegybank elnöke szerint fel kell gyorsítani a fenntarthatósági átmenetet, digitalizációt, az oktatás fejlesztését, technológiaintenzív ágazatok fejlesztését. Ehhez tőkét kell vonzani, tehát javítani kell a versenyképességet – mondta.

Matolcsy György arról beszélt, hogy a 2010-es évtizedet megnyerte Magyarország az elmúlt száz év „legjobb évtizedével”, ez teremtett alapot arra, hogy „megnyerjük a Covid elleni háborút”. A tét szerinte most a 2020-as évtized megnyerése lett, ehhez a kulcs egy intenzív felzárkózási pályára való átállás, ennek érdekében mindent fel kell gyorsítani a jó irányokba. Ehhez szerinte egy olyan növekedést kell elkerülni, amely szépnek tűnik, de mögötte laposodás van, és valójában hitelből, a jövő generációk terhére történik.

Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke pedig arról beszélt, hogy három további intézkedéssel igyekeznek szűkíteni a pénzkínálatot:

  • ötszörösére, 1-ről 5 százalékra emelik a bankok kötelező tartalékrátáját, vagyis a bankok ezt a pénzt nem fizethetik ki hitelként, hanem rajta kell ülniük;
  • rendszeres diszkontkötvény-aukciókat rendeznek - vagyis lekötik a pénzeszközöket;
  • valamint hosszabb futamidejű betéti eszközöket is bevezetnek - a lekötött pénzeket tovább tartják lekötve.

Virág szerint a három intézkedés hatására az egyhetes betéti eszköz állománya kevesebb mint a felére csökkenhet. A tartalékráta emelésével pedig a jelenlegi 400 milliárd forint helyett akár 2700 milliárd forintot is "sterilizálhatnak", vagyis vonhatnak ki lényegében a forgalomból – írja a 444 az MTI nyomán.

(via Telex, kép: MTI/Koszticsák Szilárd)