„Klubrádió
A lényeg

Már a magyarok 84 százaléka gondolja, hogy rossz irányba mennek a dolgok

12/01/2023 16:05

| Szerző: Klubrádió

Az infláció és az egészségügy helyzete aggasztotta a leginkább a magyarokat 2022 végén – derül ki az Ipsos nemzetközi közvélemény-kutatásából.

A 29 országot felölelő felmérés adatait a 24.hu közölte részletesen, grafikonokkal. Ezekből kiderül: a megkérdezettek 57 százaléka mondta azt tavaly decemberben, hogy aggasztja a pénzromlás és az áremelkedés, de ugyanilyen arányban említették az egészségügyet is. (Magyarország év végére már Európa-bajnok volt inflációban.)

Ez igen nagy változás az egy évvel ezelőtti helyzethez képest: 2022 januárjában még csak a válaszadók 26 százaléka nyilatkozott így az inflációról, ez tehát 31 százalékpontos emelkedés egy év alatt. A pénzromlás miatt aggódók globális átlaga 20 százalék volt januárban, 40 lett decemberre.

Mint írják, az infláció és az egészségügy mellett viszonylag magas értékelést kapott a szegénység és a társadalmi egyenlőtlenség is: a magyarok 42 százaléka tartotta fontos problémának, és ennél csak Indonéziában ért el ez a lehetőség magasabb arányt (44 százalék), ami jóval a világátlag felett (31 százalék) van.

Ami a gazdaság állapotát illeti, a felmérésben szereplő összes országban átlagosan a megkérdezettek 34 százaléka gondolta úgy, hogy jó irányba haladnak a dolgok a saját hazájukban. Magyarországon januárban még 32 százalék mondta, hogy jó gazdasági helyzetben van az ország, decemberben viszont már csak a felük, 16 százalék

A globális átlagot tekintve a megkérdezettek álláspontja nem változott azzal kapcsolatban, hogy rossz irányba mennek-e a dolgok: januárban 63 százalék mondta ezt, decemberben pedig 62 százalék, ami bőven hibahatáron belül van. Januárban is a magyar válaszadók 68 százaléka látta úgy, hogy rossz irányba haladnak a dolgok, decemberben már 84 százalék mondta ugyanezt, így bekerültünk a négy legpesszimistább ország közé, ráadásul a változás mértéke más országokhoz képest is jelentős.

Amíg a pénzügyi és politikai korrupció miatt aggodalom is elért hazánkban 39 százalékot, más vizsgált területek alig vagy szinte egyáltalán nem zavarnak minket: így a bűnözés és erőszak (9 százalék), a munkanélküliség (14 százalék), a klímaváltozás (6 százalék) és a koronavírus (2 százalék).