„Klubrádió

Málta az EU országok közül elsőként érte el a nyájimmunitást

25/05/2021 17:15

| Szerző: Klubrádió

Málta az Európai Unió tagországai közül elsőként érte el a koronavírus elleni küzdelemben a nyájimmunitást, jelentette be hétfőn az egészségügyi miniszter. Chris Fearne hozzátette, hogy a felnőtt lakosság több mint 70 százaléka kapott Covid ellen védőoltást.

A félmillió fős népességű mediterrán szigeten, Máltán az elmúlt héten naponta átlagosan három új fertőzöttet regisztráltak, a teszt pozitivitási arány 0,2 %, ami nagyon alacsonynak számít. Hétfőn két új esetet jelentettek.

„Öt másodpercenként adnak be egy oltást” - mondta Chris Fearne a hétfői sajtótájékoztatón. A máltai egészségügyi miniszter arról is beszélt, hogy a felnőtt lakosság 42 százaléka már a második oltását is megkapta.

Máltán minden 16 évnél idősebb lakos kaphat koronavírus elleni vakcinát, és ha az európai egészségügyi hatóságok megadják az engedélyt, akkor a gyerekek 12 éves kortól szintén megkaphatják a védőoltást.

A miniszter bejelentette azt is, hogy az oltottak esetében július 1-jén megszüntetik a kötelező maszkviselést a szabadban, ha alacsony marad a fertőzöttség mértéke.

A máltai strandokon június 1-jétől már nem lesz szükség maszk viselésére. Hétfőn megszüntették az edzőtermek és az uszodák korlátozását, míg az éttermek nyitvatartási idejét éjfélig meghosszabbították - íja az Euronews.