„Köszönjük,
A lényeg

Magyar Péter: "Áttételesen még mindig kapok információt a Karmelitából"

27/05/2024 06:44

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Bárkay Tamás

Nem tudja  jó szívvel támogatni egyik főpolgármester-jelöltet sem.

Hiába szabta meg a köztévé, hogy miről beszélhet majd a rendelkezésére álló nyolc percben a köztévés vita alatt, ő arról fog beszélni, ami szerinte a magyar emberek problémája. "És hogyha ezért kizárnak, akkor majd vállalja a felelősséget Rogán Antal, meg Papp Dániel, és egyértelmű lesz, hogy egy propagandisták, amit egyébként eddig is tudtunk” – jelentette az ATV Heti Naplójában Magyar Péter.

a Tisza Párt alelnöke elmondta: nem tudja  jó szívvel támogatni egyik főpolgármester-jelöltet sem. Arra számít, hogy Szentkirályi Alexandrát vissza fogják léptetni Vitézy Dávid javára. Elmondta: ügyek mentén fognak együttműködni a leendő városvezetővel, példaként hozta fel, hogy gyalogoshidat kellene építeni a Dunára. Ha ez megvalósulna, akkor lehetne akár újra az autósoké a Lánchíd” – fogalmazott. 

 
Magyar Péter
Facebook
 

Szerinte 5-6 képviselő az már bizonyosan elég ahhoz – és nyilván Vitézynek is lesznek képviselői – ahhoz, hogy se a DK-nak, se a Fidesznek ne legyen többsége, és ne folytatódhasson az a mutyi, ami már egyébként nem öt éve, hanem már legalább 20 éve zajlik, de egyébként már a Demszky-korszakban is zajlott a fővárosba" – válaszolta.

Azt is elmondta: nem adódhat olyan helyzet, hogy június 10-e után kimegy Brüsszelbe, mert olyan sokan bíznak benne az országban. 

Áttételesen kap még információkat a Karmelitából. "Nincsenek nekem ott haverjaim már, de olyan emberrel például vagyok kapcsolatban, aki közvetlen a miniszterelnök környezetében volt még egy éve, és nagyon drukkol nekünk – mondta.