Levédetné a CÖKA a Békemenetet
4/08/2025 15:33
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Vikár Anna Flóra
Azt még nem tudni, mikor lesz a következő.
Levédetné a Békemenet nevet a szervező Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) – számolt be a HVG.
A CÖKA az az alapítvány amely a CÖF néven ismert Civil Összefogás Fórum mögött áll, sokszor egyben, CÖF-CÖKA-ként is szerepel a két entitás. Az első három Békemenetet 2012-ben szervezték, azóta változó gyakorisággal tartják meg a rendezvényt, a legutóbbi 10. az európai parlamenti és önkormányzati választások kampányhajárában volt.
A védjegybejegyzési kérelmet július végén már leadták, de a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SzTNH) még nem bírálta el – tudta meg a lap.
A védjegybejelentésben meg kell határozni, hogy a védjegy milyen árukra vagy szolgáltatásokra vonatkozzon. A CÖKA szórakoztatási, sport és kulturális tevékenységekre, ilyen események szervezésére, konferenciák, kongresszusok, fevonulások szervezésére, lebonyolítására használná a védjegyet.
Egyelőre nem jelentették be a következő rendezvényt, de a Békemeneteken rendre az első sorban menetelő Bencsik András nemrég arról beszélt, "gyalogolni kell megint (…) lehet, hogy már ősszel el kell indulnunk, és valószínűleg jövő tavasszal újfent". Szerinte ugyanis, mivel Magyar Péter nagyon ügyesen mobilizál, "ebből csak egy rohadt nagy vereség lesz, ha nem szedjük össze magunkat" – idézte fel a HVG.
A főszervező Csizmadia László a lapnak arra a kérdésére, terveznek-e október 23-ra vagy március 15-re felvonulást, azt mondta, a következő Békemenet időpontjával még nem foglalkoztak, de "előbb vagy utóbb lesz, ha itt lesz az ideje, és valóban mindkét dátum szóba jöhet, tisztelegve az ifjak forradalmi tettei előtt".
