Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót
A lényeg

Letartóztatták Jeszenszky Géza támadóját

4/06/2025 11:55

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Bárkay Tamás

G. Ferencet előre kitervelten, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, valamint súlyos testi sértés bűntettének kísérletével gyanúsították meg.

Letartóztatta a Fővárosi Törvényszék azt 70 éves G. Ferencet, aki vasárnap délután kőműveskalapáccsal támadt Jeszenszky Gézára és a feleségére a Ferenciek terén lévő lakásuknál – tudta meg a 24.hu. A volt külügyminiszter életveszélyes, a neje pedig könnyű sérüléseket szenvedett a támadás során.

 
Jeszenszky Géza
MTI/Lakatos Péter
 

A rendőrség előre kitervelten, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, valamint súlyos testi sértés bűntettének kísérletével gyanúsította meg a támadót. G. Ferenc beismerte a bűnösségét, ugyanakkor azt állította, hogy véletlenszerűen választotta ki az áldozatait. A lap úgy értesült, hogy azt mondta, nem akarta megölni őket, de úgy érezte, hogy bántania kell valakit. Jeszenszky szerint azonban hiába védekezik azzal a támadó, hogy elkeseredésében ütött le egy embert, aki épp az útjába került, mert ugyanő támadt rá két évvel ezelőtt is. 

Jeszenszky a történtekről a Klubrádióban is beszélt.