„Köszönjük,
A lényeg

Letartóztatták a kétgyermekes japán nő meggyilkolásával gyanúsított ír férfit

6/02/2025 16:33

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Szikora Gábor

Letartóztatták azt a 43 éves ír állampolgárságú férfit, aki a gyanú szerint előre kitervelten meggyilkolta a japán állampolgárságú volt feleségét Budapesten, egy V. kerületi lakásban – írta meg a 24.hu.

Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője a lap megkeresésére azt mondta, a bíróság elrendelte az ír férfi letartóztatását. Hozzátette, hogy a férfi nem ismerte be a bűnösségét és részletes vallomást nem tett. Az ír férfi és védője fellebbezett, így a végzés nem végleges.

Szabó József, a Fővárosi Törvényszék szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a bíróság szökés, elrejtőzés, és bűnismétlés veszélye miatt rendelte el a férfi letartóztatását.

Az ügy előzménye, hogy január 29-én meghalt egy japán nő egy V. kerületi lakásban, ahol tűz is volt. A rendőrség első vizsgálatai alapján kizárták az idegenkezűséget. Azonban a Patent Egyesület szerint a Budapesten élő, két kisgyerekét egyedül nevelő nő, aki 2023 májusában kért tőlük jogi segítséget, rettegett az őt korábban hosszú ideig bántalmazó volt férjétől, és vissza akart térni szülőhazájába a gyerekeivel, amihez az apa nem járult hozzá. Több feljelentést tett volt férje ellen, jelezte, veszélyben érzi az életét, de a hatóságok nem léptek közbe.

Kedden a rendőrség bejelentette, hogy fordulat volt az ügyben, és mégis gyilkosságként kezelik, a gyanúsított pedig az áldozat volt férje, akit őrizetbe is vettek. Közölték, a férfi, miután reggel a gyerekekkel együtt elhagyta a lakást, valahol átöltözött, magát kámzsával és sisakkal álcázva tért vissza a helyszínre. A lakásban megölte a nőt, távozott, majd újra átöltözve tért megint vissza, amikor hívta a 112-t. A hétfőn elvégzett igazságügyi orvosszakértői boncolás bántalmazásra utaló nyomokat talált.