„Zajlik
A lényeg

Leszedették az internetről, hogy ki a tulajdonosa a luxusjachtnak, amelyen Szijjártó is nyaralt

15/12/2022 14:10

| Szerző: Klubrádió

Az Európai Bíróság döntése nyomán veszélybe került a cégek tényleges tulajdonosairól szóló információk hozzáférhetősége. Az Átlátszó ezt jól ismert példával illusztrálta: már nem érhető el nyilvánosan, hogy ki a tulajdonosa annak a jachtnak, amelyen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert nyaraltatta 2020-ban Szijj László, kitűnő kormányzati kapcsolatokkal rendelkező üzletember.

2020 augusztusában az Átlátszó munkatársa egy adriai luxusjachton fotózta le a családi körben ejtőző Szijjártó Pétert. A felvétel körül kitört botrány oka az volt, hogy a külügyminiszternek a nyilvános vagyonnyilatkozatai alapján nem volt lehetősége arra, hogy piaci áron bérelje ki a hajót. (A fotóriportert, Németh Dánielt nem mellékesen megfigyelték a Pegasus-kémszoftverrel.)

 „Az újságíróink három olyan jachtot is azonosítottak, amiket kormányzati politikusok, hivatalnokok, vagy kormányközeli üzletemberek használtak. De egyiknek sem tudtuk kideríteni a tulajdonosát. Egészen addig, amíg Málta meg nem nyitotta a tényleges tulajdonosok adatbázisát” — mondta Bodoky Tamás, az Átlátszó főszerkesztője. „Az itt elérhető információk segítségével tudtunk eljutni Szíjj Lászlóig, aki kormányzati megbízásoknak köszönhetően gazdagodott meg az építőiparból”  — tette hozzá.

Ezek az információk már nem érhetők el nyilvánosan. Ugyanis több más ország mellett Málta is eltüntette a tulajdonosokra vonatkozó adatokat az internetről, miután az Európai Bíróság úgy döntött, hogy az európai uniós tagországok mégsem kötelesek ezeket az információkat nyilvánosan közzétenni.

 
Szijjártó jachtozása
 

Szíjj László érdekeltsége egyébként tavaly újabb luxusjachtot vett: júliusban írtuk meg szintén az Átlátszó nyomán, hogy mintegy 10,5 milliárd forintos értékű új hajót vett az L&L Charter nevű cég, amelyről 2020-ban derült ki a pénzmosás elleni uniós direktívának köszönhetően, hogy a végső tulajdonosa Szíjj László. Duna Aszfalt nevű cége 2020 decemberében 2024-ig kapott megbízásokat, a tenderek becsült értéke összesen 269,373 milliárd forint.

Szijj László egy tavaly decemberi interjúban arról beszél, hogy a luxushajói gazdasági befektetések, mert milyen jól ki lehet őket adni bérbe, majd kijelentette, hogy ő csak tulajdonosa azoknak a cégeknek, amelyek bérbe adják a hajókat, olykor akár egy miniszternek (mint például Szijjártó Péternek), így "nincs közvetlen befolyásom arra, hogy kik és mikor bérlik ki azt, vagy, hogy éppen ki a bérlő vendége, ahogy nem velem kell megegyezni abban sem, ha például valakinek egy kapubejárót kell leaszfaltozni."