Megszólalt Karácsony Gergely a fáklyás Horthy-menetről
Fáklyás felvonulással emlékezett Horthy Miklós száz évvel ezelőtti, 1919. november 16-i, fővárosi bevonulására a Mi Hazánk Mozgalom szombaton Budapesten.
Fáklyás felvonulással emlékezett Horthy Miklós száz évvel ezelőtti, 1919. november 16-i, fővárosi bevonulására a Mi Hazánk Mozgalom szombaton Budapesten.
Lila fénnyel világítják ki a Lánchidat ma, a koraszülöttek világnapján - közölte a Melletted a helyem Egyesület.
Az MSZP támogatja Karácsony Gergely főpolgármester kezdeményezését a szabad városok szövetségének megteremtésére.
A Fidesz szóvivője ma sajtótájékoztatóján magyarázta meg, miért kell megduplázni, vagyis havi 3 millió forintra emelni Áder János köztársasági elnök fizetését.
Belehalt sebesüléseibe a csütörtöki kaliforniai iskolai lövöldözés elkövetője, írja az MTI.
Név nélkül nyilatkozó amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva a Foreign Policy arról ír, hogy az amerikai elnök négyszeresére növelné a védelmi díjat, amit Japántól szed.
Belefulladt egy hároméves kislány a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő hullámmedencéjébe. A még november 10-én történt tragikus esetről pénteken számolt be a nyugat.hu hírportál olvasói levelekre hivatkozva.
Hivatalosan is átadták a Puskás Arénát péntek este, a Magyarország-Uruguay barátságos válogatott labdarúgó-mérkőzés előtt.
Nem kell bezárni a Waldorf iskolákat, csupán az alternatív intézmények nyilvántartásba vételére vonatkozó szabályozás módosul - tudatta az EMMI közleményben.
Csaknem megduplázzák Áder János köztársasági elnök fizetését, amely így az eddigi 1,5 millió helyett 2,9 millió forintra nő – vette észre a 24.hu.
Január 26-án vasárnap lesz Győrben az időközi polgármester-választás a helyi választási bizottság pénteki döntése szerint.