„Klubrádió
A lényeg

Kövér szerint "Jézus gyilkosainak eszmei utódai" akarják kiölni az Isten utáni vágyat az emberekből

3/09/2023 11:01

| Szerző: Klubrádió

Az eszmei utódok közt sorolta fel a luciferistákat, az illuminátusokat, a jakobinusokat, a bolsevikokat, a globalistákat, illetve azokat, akik napjainkban "transzhumanistáknak" nevezik magukat.

Keresztény oktatás több mint ezer esztendeje van Magyarországon, és csaknem ötszáz éve folyik a református oktatás Pápán is – mondta az Országgyűlés elnöke szombaton a Kárpát-medencei és országos református tanévnyitót követően a Pápai Református Gimnázium új internátusának átadásán.

A házelnök szerint három alázatos erény, az istenhit, a hazaszeretet és a tudományszolgálat révén maradt meg a magyarság több mint ezer esztendőn keresztül a Kárpát-medencében.

A keresztyén emberek szerint mindig és csak akkor lehetünk győztesek, ha Jézus követői maradunk – emelte ki Kövér. Hozzátette, azonban "Jézus gyilkosainak eszmei utódai", akik a történelem során luciferistáknak, illuminátusoknak, jakobinusoknak, bolsevikoknak, globalistáknak vagy mint éppen napjainkban "transzhumanistáknak" nevezik magukat, ki akarják ölni az emberekből az Isten utáni vágyat, a hitet.

Ez a magyarázata annak is, hogy napjainkban a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon – véli az Országgyűlés elnöke.

A házelnök azután felsorolta az egyházi oktatás erősítését szolgáló állami intézkedéseket.

Az elmúlt 13 évben Magyarországon és a Kárpát-medence magyar lakta területein több mint 3700 – ebből csaknem 1300 református – templom újult meg, és 200 új templom - ebből 55 református - épült fel magyar kormányzati támogatással. Emellett sikerült lezárni az 1991-ben elindult egyházi ingatlanrendezés folyamatát, 180 milliárd forint értékben több mint 8000 jogos egyházi ingatlanigényt sikerült teljesíteni, amiből 1400 református igény volt. 2010 óta az állam mintegy 326 milliárd forintot fordított az egyházi köznevelési intézmények fejlesztésére, ezzel több mint négyszáz intézmény felújításához vagy építéséhez járult hozzá.

Az elmúlt tizenhárom esztendőben csak az egyházpolitikai szakterületen keresztül mintegy 1400 milliárd forint támogatás és törvényi járandóság került az egyházakhoz, amely összeg a hétszerese annak, mint amekkora 2010-ben volt – foglalta össze a házelnök.

Választás 2022 - Az Országgyűlés alakuló ülése
 
Választás 2022 - Az Országgyűlés alakuló ülése
 
 Kövér László, az Országgyűlés titkos szavazással megválasztott elnöke esküt tesz az Országgyűlés alakuló ülésén a Parlamentben 2022. május 2-án. Az egyedüli jelöltre érvényes szavazatot 183 képviselő adott le, közülük 170-en igennel, 13-an nemmel szavaztak.
 Fotó: Koszticsák Szilárd
 

(Via hvg.hu)