„Zajlik
A lényeg

Kiderült, mennyit keresnek Mészáros gigacégénél

19/04/2022 16:17

| Szerző: Klubrádió

Az idei évtől érvényes törvény szerint a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett cégeknek be kell számolniuk a felsővezetők keresetéről. Így derült ki, hogy a Mészáros-féle Opus Global elnökekeként Mészáros Beatrix tavaly 35 millió forintot keresett.

Mészáros Lőrinc koronaékszere, az Opus Global és a milliárdos Jászai Gellért 4ig-je is közzétette főnökfizetéseit – írja a Forbes.

A portál megjegyzi többek közt azt, hogy bár tavaly még nem kellett hivatalosan publikálni, mennyit keres egy-egy vállalat legfelsőbb vezetése, az idei évtől azonban egy 2019. júliusi törvény szerint a BÉT-en jegyzett cégeknek kötelezően be kell számolni erről is – tételesen, név szerint.

Így derülhetett ki az is, hogy Mészáros Lőrinc lánya, Mészáros Beatrix, aki az év elején adta fel az Opus Global elnöki székét: 2017 óta betöltött posztjáért tavaly 35 millió forintot kapott.

Nem jár rossz fizetés az Opusnál a vezető tisztségviselőknek sem – kommentálta az összesítést a Telex, összesítve az adatokat:

  • Dzsubák Attila Zsolt vezérigazgató 42 439 992 forintot,
  • Ódorné Angyal Zsuzsanna operatív vezérigazgató-helyettes 41 069 992 forintot,
  • dr. Csapó András stratégiai vezérigazgató-helyettes 20 819 996 forintot keres.

Éves közgyűlése előtt az őrült felvásárlási rohamot diktáló 4iG is közzétette a főnökfizetéseit:

  • Jászai Gellértnek, az egyik leggazdagabb magyar milliárdosnak, a vállalat vezérigazgatójának és igazgatósági elnökének összes javadalmazása 41 207 208 forint volt a tavalyi üzleti évben.
  • Linczényi Aladin Ádám igazgatósági tag és holdingstratégiáért felelős vezérigazgató-helyettes 101 693 676 forintot,
  • Fekete Péter Krisztián igazgatósági tag és akvizícióért felelős igazgató-helyettes 72 620 208 forintot,
  • Farkas Péter műszaki vezérigazgató-helyettes 46 740 208 forintot,
  • Blénessy László igazgatósági tag 45 830 208 forintot,
  • Thurzó Csaba Ferenc operatív és gazdasági vezérigazgató-helyettes 44 940 207 forintot,
  • és Radó Gábor kereskedelmi vezérigazgató-helyettes pedig 43 715 208 forintot keres.