„Támogassa
A lényeg

Karácsony tervei: több troli, a Nyugati téri felüljáró lebontása és villamos a Bajcsyn

24/03/2023 14:54

| Szerző: Klubrádió

Rövid távon új bicikliutak, gyalogátkelőhelyek és több troli, hosszú távon újjáéledő sugárutak, villamos a Bajcsy-Zsilinszky úton és megújuló Nyugati tér a felüljáró elbontásával – így lehet röviden összefoglalni a főváros kerületekkel egyeztetett koncepcióját, amit a 3-as metró vonalán található utak és terek használatára alkotott. Erről tartott közös sajtótájékoztatót tartott a főpolgármester és több kerületvezető pénteken.

Az eseményen ott volt Soproni Tamás (VI. kerület), Niedermüller Péter (VII. kerület), Pikó András (VIII. kerület) és Ferencváros alpolgármestere, Reiner Roland is.

Az Újjáéledő sugárutak 2030 koncepció tartalmazza a 3-as metró felújítása utáni terveket, ezekről egyeztettek a kerületekkel, szakmai szervezetekkel. Ahogy a Telex írja összefoglalójában, Karácsony úgy fogalmazott: „Ki szeretnénk használni a történelmi lehetőséget, ami a felújításból adódik”. Hozzátette: "nem szeretnék azt, ha a metró szebb lenne, mint az utca".

A főpolgármester elmondta, hogy a metrópótlás miatt 17 új gyalogátkelőhely épült a fővárosban, ezen túl a következő hónapokban az Astorián és a Nyugati téren is épülnek új zebrák. A jövőben mindkét tér teljesen akadálymentes lesz, nem kell majd lemenni az aluljáróba, hogy átkelhessünk a tér másik oldalára.

Karácsony történelmi lehetőségnek nevezte, hogy a buszsávok miatt csökkent az utak áteresztőképessége. Ezeket a felszabadult buszsávokat a budapesti bringasztráda koncepció összekötéséhez fogják felhasználni. Ennek értelmében az Üllői úti buszsávokból a Kálvin tér és a Népliget között bicikliút lesz majd, ez kapcsolódik a Népligettől kifele vezető, már meglévő szakaszhoz. A másik irányba pedig a Nyugati tértől kifelé lesznek új bringasávok azon a szakaszon, ahol még nincsenek. Az így is hatalmas torlódásokat azonban nem szeretnék tovább növelni, ezért a Kiskörúton és a Bajcsy-Zsilinszky úton visszaadják az autósoknak a forgalmi sávokat.

Szintén a rövidebb távú tervek közé tartozik, hogy több helyen trolibuszokkal váltanák ki a dízelbuszokat. Az egyik példa a 9-es busz: ehhez néhány helyen még szükség van felsővezetékek kiépítésre, azonban itt előnyt jelent, hogy az új trolibuszok bizonyos ideig tudnak áramszedő nélkül is közlekedni.

Későbbi, 2024 utáni terv, hogy átadják a megújult Városháza Parkot, amely hatalmas zöldterület lesz a belváros közepén. Szintén később, várhatóan 2026 után a főváros a felüljárók elbontását is elkezdené – köztük a népligetit és a Nyugati térit –, Karácsony szerint ezeket tudja majd nélkülözni Budapest. Szintén 2026 utánra tolódik egy nagyobb léptékű projekt: ekkorra tervezik, hogy a Bajcsy-Zsilinszky úton visszaépítik a villamost, amivel összekötnék a Deák teret a Lehel térrel – így egészen Káposztásmegyertől Budáig lehetne villamosozni a szakaszon.

Ezek megvalósításához azonban az egyik nagyon fontos kérdés a pénz: több mint 200 milliárd forintos fejlesztési csomag van közlekedés- és közútfejlesztésre az Európai Unió támogatásából, ehhez persze az kell, hogy az ország megkapja a forrásokat – mondta Karácsony.

Másik fontos elem a politikai akarat, ami a főpolgármester szerint megvan. A városi sugárutakról azt mondta, hogy azok nem is autópályák, de nem is sétálóutcák lesznek. Ezzel azt érnék el, hogy visszatérjen az élet ezekbe az utcákba, legyenek üzletek, kávézók, amik elől nem kell „aluljárókba menekülni”. A főpolgármester szerint erre pozitív példa a Károly körút korábbi megújulása – a szakaszon korábban sokkal több autós sáv volt és kevesebb zöldfelületet.