„Klubrádió
A lényeg

Karácsony: A kormányomban Márki-Zay bármi lehet

30/09/2021 22:24

| Szerző: Klubrádió

Ha miniszterelnök lesz, akkor Márki-Zay Péter lehet akár miniszterelnök-helyettes is, vagy bármi más a kormányában – mondta Karácsony Gergely a Partizánnak. Szerinte szerint inkább Márki-Zaynak kellene visszalépnie az ő javára, de nagyon sokra tartja a hódmezővásárhelyi polgármestert, egy nagyon tiszta ember – fogalmazott a Párbeszéd társelnöke.

Karácsony Gergely, aki szinte biztosan a második helyen zárja az előválaszást, a Partizánban beszélgetett Gulyás Mártonnal csütörtök este.  Márki-Zay Péter három feltételt szabott ahhoz, hogy visszalépjen a főpolgármester javára, ezekről is kérdezték őt az adásban.

Feltételek

Az első az elszámoltatás: Karácsony szerint felelőtlenség túl nagyokat ígérgetni ezen a téren, mert mindig mindenki hatalmasakat ígérgetett, de soha nem sikerült komoly eredményeket elérni. Egy másik feltétellel, az euró bevezetéséről azt mondta, a Fidesz által okozott hatalmas költségvetési hiány miatt nem hiszi, hogy nagyon hamar megoldható, de hosszabb távon nincs ellenére. Az esetleges ellenzéki kormány kezét brutálisan megkötő, Fidesz által hozott kétharmados törvényekkel kapcsolatban Karácsony úgy fogalmazott: a következő kormány nem esküdhet fel az Alaptörvényre, ebben biztos. Azt viszont nem gondolja, hogy sima feles törvényekkel felül lehetne írni a kétharmados törvényeket, erre egyszerűen nincs lehetőség szerinte, például ezeket egyszerűen nem írná alá a fideszes kötődésű köztársasági elnök sem. De minden olyan megoldás elfogadható, ami az Európai Bíróság számára elfogadható.

A többi jelöltről

Dobrev Klára is lehetne Karácsony Gergelynél kormánytag, de azt mondta, Dobrev vezetésével az ellenzék nem tudja leváltani a mostani kormányt. Azonban mivel az ő szavazói valószínűleg Dobrevre inkább szavaznának, mint Márki-Zayra, Márki-Zay visszalépésével valószínűleg inkább Karácsonyhoz érkeznének a szavazatok, mint Dobrevhez, ezért tehát a főpolgármester szerint inkább Márki-Zaynak kellene visszalépnie az ő javára.

Ugyanakkor hangsúlyozta: Márki-Zay nélkül nem lehet megnyerni ezt a választást, sokra tartja őt, egy nagyon tiszta ember. Nem is véletlen, hogy valószínűleg ugyanabba a frakcióba, a Párbeszéd frakciójába ülnek majd be 2022-ben.

Arra a kérdésre, hogy mit tudna mondani Karácsony Márki-Zay szavazóinak, azt válaszolta: Ha miniszterelnök lesz, akkor Márki-Zay lehet akár miniszterelnök-helyettes, vagy bármi más is a kormányában. „Máshogy gondolkodunk például az adópolitikáról és néhány más kérdésről, de a legtöbb dologban egyetértünk”. „Ő lesz az én jobbkezem” – mondta Karácsony.

Az ellenzékről

Arról is beszélt Karácsony Gergely a Partizán műsorában, hogy szerinte megosztott az ellenzék. Alapvetően két részre oszlik: a legelkötelezettebb szavazókkal rendelkező DK-sokra, akik Orbánra puccsistaként tekintenek, és vissza akarnak neki vágni. A másik csoport pedig azokból áll, akik nem voltak részesei a 2010 előtti politikának, és ez utóbbiak vannak szerinte kétharmados többségben az ellenzéken belül.

(via Telex)