Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót
A lényeg

Jövőre leteszik a 3. terminál alapkövét Ferihegyen – újságolta Nagy Márton

11/12/2024 06:09

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Bárkay Tamás

„A reptér visszavásárlásával tehát jó üzletet kötött az állam – mondta egy konferencián

 

2030-ra évi 20 millió lehet a Liszt Ferenc repülőtér utasforgalma, jövőre le is teszik az új, 3-as terminál alapkövét – közölte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Michelin Guide kedd esti budapesti díjátadóján, ahol arról is beszélt, hogy a magyarországi turizmus „hasít”.

Nagy Márton arról beszélt, hogy a kormány által idén, 1200 milliárd forintból visszaszerzett Liszt Ferenc repülőtér utasforgalma 2024-ben meg fogja közelíteni a 18 milliót. Ez szerinte Európában a leggyorsabb növekedés a szektorban. „A reptér visszavásárlásával tehát jó üzletet kötött az állam.”

 
Nagy Márton
MTI/Lakatos Péter
 

Hozzátette: a tervek szerint 2030-ra évi 20 millióra növekszik a reptér utasforgalma, jövőre pedig lerakják a 3-as terminál alapkövét, ezzel minőségi körülmények fogadják majd a növekvő számú utazót. Az új terminált korábban 2032-re ígérte a miniszter. (MTI)