Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót
A lényeg

Jeszenszky elsősorban a fiát sajnálja

3/06/2025 21:02

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Bárkay Tamás

Aki a vallási fanatizmus áldozata lett.

„Az a helyzet, hogy ez egy betegség. Egy politikai és vallási fanatizmus áldozata. Az Orbán-hit olyan, mint egy szekta, a hívei vakon hisznek mindenben, amit a próféta mond, másrészt pedig olyan magabiztosak, hogy aki mást gondol, az lesöprik, hogy annak biztos nincs igaza.” Ezt nyilatkozta Klikk Tv-nek a kórházból Jeszenszky Géza, akinek a fia, Jeszenszky Zsolt szerint apja a Sátánt szolgálja.  

Történelem - A versailles-i békerendszer az oktatásban
 
Jeszenszky Géza. Fotó:MTI Fotó: Mohai Balázs
 

"Úgyhogy hát ezt elsősorban őt sajnálom. Kapom már erre is a reakciókat, olyat is, hogy egyszer még magát fogja ezért nagyon szégyellni. Én nem tudom, hogy ez így lesz-e, mert én csak remélném, hogy ki lehet ebből gyógyulni, de nem vagyok benne biztos.” – válaszolta a kérdésre, hogy mi fájt neki jobban, az, hogy rátámadták, vagy a fia nyilvános reakcója.  

A 83 éves egykori külügyminiszter és nagykövet a Klubrádiónak először hétfőn nyilatkozott a történtekről. Kedden a Reggeli gyorsban azt mondta, hogy megvan a remény. hogy teljesen rendbe jön; mindenesetre a jövő héten már előadást tart Ukrajnáról.