„Köszönjük
A lényeg

Hágában ítélkeznek majd az orosz háborús bűnösök felett

2/02/2023 16:27

| Szerző: Klubrádió

Ursula von der Leyen Kijevben jelentette be, hogy egy nemzetközi törvényszéket állítanak fel Hágában, az Ukrajnában elkövetett háborús bűnök kivizsgálására. A Bizottság elnöke azért utazott Ukrajnába, hogy a háború kitörésének egy éves évfordulójához közeledve katonai, pénzügyi és politikai segítséget ígérjen.

A felállítandó hágai szervezetről von der Leyen azt mondta, az koordinálja majd a bizonyítékok begyűjtését és együttműködik majd az Eurojust nevű EU-s szervezettel, amely nyomozócsoportokat delegál majd a különböző helyszínekre.

 
Ursula von der Leyen. 
Forrás: Flickr.com
 

A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék az utóbbi években zárta le a fontosabb pereket, így az is tavaly, 26 évvel a boszniai háború után derült ki, hogy Ratko Mladic élete végéig börtönben marad – írja a Guardian nyíomán a 444.