A Fidesz hozzányúlhat a választási rendszerhez
Ha a Fidesz kicsit is szükségét érzi, hozzá fog nyúlni a választási rendszerhez, még ebben a ciklusban – írja a Political Capital az Átlátszón.
Ha a Fidesz kicsit is szükségét érzi, hozzá fog nyúlni a választási rendszerhez, még ebben a ciklusban – írja a Political Capital az Átlátszón.
Kevésnek érezhette az ügyészség Hadházy Ákosnak a Borkai-botrány vélt korrupciós szála miatt tett feljelentésében foglaltakat, ezért kiegészítést kértek tőle. A független országgyűlési képviselő így személyesen mondta el nekik, szerinte hol a korrupció a győri polgámester körüli ügyekben.
Pedagógusdemonstráció lesz november 30-án Budapesten, több, az oktatás területén érdekképviseletet ellátó szervezet támogatásával - jelentette be a PSZ elnöke.
Wintermantel Zsolt, Újpest volt polgármestere egy lopásról szóló zsidó viccel próbált odaszúrni a Facebookon utódának, az ellenzék közös jelöltjeként győztes Déri Tibornak.
Pénteken délben sorsoltak az UEFA illetékesei, kiderült, kit kapott ellenfélül a magyar labdarúgó-válogatott a pótselejtezőkben a jövő évi Európa-bajnokságra.
Jámbor András bejelentette, hogy távozik a Mérce éléről.
Adócsökkentést szeretne a miniszterelnök. Szerinte ez része lehet az újabb gazdaságvédelmi akciótervnek, amit 2020 első negyedében dolgoznak ki, és mutatnak majd be - ígérte az állami rádióban.
Társadalombiztosítási és versenyképességi javaslatok kerülnek ezúttal az Országgyűlés elé. A képviselők elsőként a Türk Nyelvű Államok Együttműködési Tanácsának magyarországi irodájáról szóló megállapodás kihirdetéséről tárgyalnak.
Donald Trump részt akar venni az ellene indítandó impeachment-eljárás szenátusi perében jelentette be a Fehér Ház szóvivője. A magyarázat alapján a kétkamarás törvényhozásban egyértelműen egyedül ettől a kamarától számíthat tisztességes és az alkotmánynak megfelelő eljárásra - olvasható a közleményben.
Megválasztotta új elnökségét az Európai Néppárt a szervezet zágrábi kongresszusán, a tíz alelnök munkáját egy főtitkár és egy kincstárnok segíti.
Az izraeli igazságügyi minisztérium bejelentette, hogy Aviháj Mandelblitt főügyész vádat emel Benjámin Netanjahu ellen csalás, vesztegetés és hivatali visszaélés miatt.
Százezer forint pénzbüntetésre ítélte a NAV Kovács Gergelyt, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnökét a "Soros-pénzek" miatt, ezeken játékpénzeken a kormányt bosszantó közéleti szereplők láthatók - írja a Szabad Pécs.