„Zajlik
A lényeg

Gulyás Gergely meglátogatta Karsai Dánielt

12/06/2024 07:39

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Bárkay Tamás

Ha a strasbourgi bíróság döntésének végrehajtása nem ütközik az Alaptörvénybe, akkor át kell gondolni – mondta a miniszter az alkotmányjogász szerint.

"Ma délelőtt találkoztam Gulyás Gergellyel. Legnagyobb örömömre megtört a jég: érdemi beszélgetést folytattunk az életvégi döntésekhez való jog bevezetéséről. Új érvek egyik oldalról sem hangoztak el. Gulyás úr érveiből kettőt emelnék ki.

Gulyás Gergely legnagyobb örömömre egyértelműen kijelentette, hogy a (strasbourgi) Bíróság döntését kötelezőnek tartja, azt végre kell hajtani. Ez az álláspont azért kicsit megtört, ugyanis a miniszter úr azt is hozzátette: hogyha a Bíróság (csütörtöki) döntésének végrehajtása nem ütközik az Alaptörvénybe, mert akkor át kell gondolni" – írta a Facebookon Karsai Dániel.

A gyógyíthatatlan ALS- betegségben szenvedő alkotmányjogász szerint "a beszélgetés vége volt a legbíztatóbb. Gulyás úrral megállapodtunk abban, hogy a Bíróság csütörtöki döntése után folytatjuk a párbeszédet. Ami azzal fog kezdődni, hogy a miniszter úr email-ben leírja a véleményét a Bíróság ítéletéről. Nagy érdeklődéssel várom."