„Zajlik
A lényeg

Karsai Dániel bocsánatot kér Gulyás Gergelytől

7/06/2024 10:46

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Bárkay Tamás

Az alkotmányjogász a köztársasági elnök után hamarosan a miniszterrel is találkozik.

"Gulyás Gergely miniszter úrral megállapodtunk, hogy jövő héten meglátogat. A nyitottságát a találkozóra ezúton is köszönöm. Úgy egyeztünk meg, hogy előzetesen erről a nyilvánosságot nem tájékoztatjuk. A találkozó után természetesen mindenről beszámolok.

Tegnap a testvérem az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt. A szerkesztő asszony megkérdezte tőle, hogy Gulyás úr válaszolt-e a megkeresésemre. Peti számos jó tulajdonsága között az egyik legidegesítőbb a becsületessége. Nem hazudott a szerkesztő asszony és a nézők szemébe, hanem megmondta az igazat: lesz találkozó. Ezzel viszont nem tartottam be Gulyás úrnak tett ígéretemet, ezért elnézést kérek tőle.

Én a találkozóval kapcsolatban annak megtörténtéig semmi többet nem mondok róla" – írta az ALS-ben szenvedő alkotmányjogász, aki arra kéri a sajtó munkatársait, hogy Gulyástól se kérdezzenek erről semmit.