„Klubrádió
A lényeg

Gripeneken tesztelik a magyar űrhajósjelölteket

28/12/2022 10:52

| Szerző: Klubrádió

A Magyar Honvédség légiereje a kecskeméti bázison teszteli, ahol a Gripeneken végzett tesztrepülések során mérik, miképpen hat az extrém gyorsulás a kiválasztott nyolc űrhajós-jelöltre. Heteken belül eldől, ki jut fel az űrállomásra – Ferencz Orsolya űrbiztos.

"Heteken belül várható eredményhirdetés arról a négy jelöltről, akik közül hamarosan kiválasztják a HUNOR-program keretében a következő magyar űrhajóst" – mondta a Magyar Nemzetnek Ferencz Orsolya. A miniszteri biztos a HUNOR-program a tervek szerint halad.

Az új magyar űrhajós kiválasztásáról a miniszteri biztos elmondta: a folyamat a vége felé jár. A több ezer jelentkező közül végül 244 érvényes pályázatot tudtak befogadni, melyből az elmúlt egy évben nyolc főre szűkült a kör. Őket jelenleg a Magyar Honvédség légiereje teszteli a kecskeméti bázison, ahol a Gripeneken végzett tesztrepülések során mérik, miképpen hat az extrém gyorsulás a kiválasztott űrhajós-jelöltekre.

Négy főt szeretnénk a nyilvánosság számára bemutatni, akikkel elkezdődhet a tréning szakasz, melynek a végén az eredményeket összesítve dől el, ki lesz az a kiválasztott, aki feljut az űrállomásra. A tervek szerint a többiek a földi központból fogják segíteni a küldetését, amelyben a most nem repülő, de szintén kiképzett űrhajósjelöltek tudják majd támogatni a Nemzetközi Űrállomáson dolgozó társukat – tájékoztatott.