„Zajlik
A lényeg

Feljelentették a honvéd főparancsnokot, Böröndi Gábort

31/05/2023 18:01

| Szerző: Klubrádió

A feljelentés szerint Böröndi Gábor május elején megalázta és kínozta a honvédség sofőrjeit.

Feljelentették Böröndi Gábort, a honvédség főparancsnokát – írta a Szabad Európa a szerkesztőségük birtokába jutott dokumentumok alapján. A lapnak az értesülést megerősítette a Fővárosi Főügyészség szóvivője, akinek közlése szerint a nyomozás elrendeléséről még nem született döntés.

A lap szerint a feljelentéshez számos hangfelvételt is csatoltak, az inkognitóját egyelőre megőrizni kívánó feljelentő szerint ugyanis az eseményen elhangzottakat maga a Honvédelmi Minisztérium rögzítette. A Szabad Európához eljutott feljelentésben két felvétel szerepel, azok azonban inkább titokban rögzítettnek tűnnek.

Arról a hvg.hu számolt be, hogy május elején egy honvédségi állománygyűlést tartottak Szentendrén, ahol Böröndi megalázó stílusban beszélt a honvédség sofőrjeiről, és azt állította, hogy belső információkat szivárogtattak ki. Például azt, hogy vezetőváltás lesz a szervezet élén.

Ezzel kapcsolatban Vadai Ágneshez, a Demokratikus Koalíció politikusához jutott el egy levél, amelyben többek között az szerepel, hogy Böröndi annak érdekében, "hogy megtanítsa a sofőröknek, hogy ne pletykáljanak", a gyűlés végeztével buszokra terelték őket, "a törvénynek és szabályzóknak megfelelő elrendelés" nélkül, és "a táborfalvi gyakorlótérre vitték őket", ahol a "táboroztatásuk" május 5-e és 11-e között zajlott.

A levél szerint az érintetteket telefonálni napi pár percet engedték, és folyamatos volt a "szívatásuk". Éjszaka (2 és 4 óra között) volt, hogy egy fényjelző rudat kellett körbe adogatniuk vagy Horthy Miklós életrajzából kellett felolvasniuk, "a lényeg, hogy a napi fárasztó foglalkozások mellett éjszaka se tudjanak pihenni".

Mindezek alapján az ellenzéki politikus úgy látta, hogy a levél "igazságát vagy hamisságát" csak a honvédelmi miniszter tudja igazolni, ezért küldött neki írásbeli kérdést. Ezzel kapcsolatban a hvg.hu is is érdeklődött a minisztériumnál és a vezérkari főnöknél.

A tárca nem cáfolta a táborfalvai kiképzést, de válaszukból kiderült, hogy nem csak a gépkocsivezetők vettek részt rajta. Azt írták: Böröndi "május 5-én gyakorlatot rendelt el, amellyel a Magyar Honvédség összehaderőnemi képességét kívánta felmérni", a "kiképzési feladatban 600 ember és több mint 200 műszaki eszköz vett részt". Annyit írtak még, hogy a Honvéd Vezérkar főnöke, valamint helyettese, mint a legkiválóbb tábornokok irányítják a haderőt, a katonák kiképzése pedig számukra prioritás. A Magyar Honvédség Szolgálati Szabályzatának előírása szerint a katonáknak állandóan tökéletesíteniük kell felkészültéségüket."