„Zajlik
A lényeg

Félbeszakították az Átlátszó börtöninterjúját Portik Tamással

1/08/2023 14:11

| Szerző: Klubrádió

Bár az Átlátszónak volt engedélye, az interjút 20 perc után, technikai okokra hivatkozva félbeszakították a börtön oldaláról.

A börtönben lévő Portik Tamás legendás maffiavezérrel készített interjút az Átlátszó, azonban a beszélgetés elkezdése után közel 20 perccel megszakították az eredetileg 60 percesre tervezett videóhívást.

Az esetről az Átlátszó számolt be honlapján. Mint írták, a beszélgetésről készült hangfelvétel 18. percében belépett a helyiségbe egy Főfelügyelő Úrnak nevezett egyenruhás férfi, és közölte: "Technikai okok miatt meg kell szüntetnünk az interjút." Aztán ismét azt mondta: "Kérem, szakítsák meg".

Portikot épp a Nagyfőnök című Dezső András-könyvről kérdezték, ami többek közt az 1990-es évek megoldatlan alvilági leszámolássorozatát, illetve Portik ezekben játszott szerepét tárgyalja.

Az interjúra előzetesen a Budapesti Fegyház és Börtön – Intézetek parancsnokának általános helyettese, Rózsahegyi Tamás büntetés-végrehajtási ezredes, büntetés-végrehajtási főtanácsosa adott engedélyt az intézet sajtóreferensének jelenlétében július 31-én 11 és 12 óra között, de ebből végül csak 20 perc valósult meg a megszakításig.

Az oknyomozó portál munkatársai nem észleltek technikai hibát, a főfelügyelő pedig arra a kérdésre, mi volt a megszakítás oka, annyit válaszolt, "Nem mondtak semmit, csak ennyit tudok". A később telefonon, majd sms-ben megkeresett sajtóreferens is technikai hibával indokolta a megszakítást. Azt egyelőre nem tudni, folytatódhat-e a beszélgetés és ha igen, mikor.