„Zajlik
A lényeg

Évente sok ezren, akár tízezren halhatnak meg itthon a kórházi fertőzésektől

24/10/2023 16:06

| Szerző: Klubrádió

Évente sok ezren, akár tízezren halhatnak meg itthon a kórházi fertőzésektől. 2021-ben például számítástól függően 16 ezer vagy akár 21 ezer ilyen esetet azonosítottak, amelyek csaknem fele halállal végződött. Ebből 1400-nál maguk a kórházak elismerték azt is, hogy a náluk szerzett fertőzés szerepet játszott a betegek halálában – derült ki  a Direct 36 oknyomozó anyagából, amit a Telex közölt. Eszerint 2017-ben egy részletes európai vizsgálat arra jutott, hogy Magyarországon évente több mint 78 ezer kórházi fertőzés történik, így a bekerülő emberek 3,5 százaléka érintett lehet. Az oknyomozó cikkben az is olvasható a magyar állam és a politikusok tisztában vannak a probléma súlyával, de több energiát fektetnek a tagadásába és a szőnyeg alá seprésébe, mint a megoldásába.

Sokkal többen kapnak el valamilyen kórházi fertőzést annál, mint amennyit a statisztikák mutatnak, a helyzet pedig évről évre romlik – ezt a Direct 36 újságírója szerint több ponton is sikerült bizonyítaniuk. Marton Kamilla kiemelte, hogy korábbi bírósági ítéletek alapján ez mind közérdekű adat, a friss adatbázisokat mégsem adják ki per nélkül az állami szervek, miközben maguk is elismerik, hogy a kórházakban túl kevés mintát vesznek, és még a talált fertőzéseket sem jelentik be mindig. Az újságíró szerint míg az állam titkolózik, a kórházak ember és forráshiány miatt nem tudnak hatékonyan fellépni a fertőzések ellen.

2023. október 24. A lényeg (2023.10.24.) Marton Kamilla a kórházi fertőzésekről
01:36
00:00