„Zajlik
A lényeg

Elutasították Jakab Péter beadványát Tóth Csaba ellen

22/09/2021 18:51

| Szerző: Klubrádió

Az MSZP szerint az Országos Előválasztási Bizottság döntésével „egyértelműen tisztázódott Tóth Csaba feddhetetlensége”, ugyanis a testület szerdán elutasította Jakab Péter beadványát. A Jobbik elnöke azért kezdeményezett etikai vizsgálatot Tóth Csaba ellen a bizottságnál, mert Hadházy Ákos nemrég olyan dokumentumokat mutatott be, amelyek alapján szerinte  „nagyon komoly, több száz millió forintos, elrejtett vagyon” van a szocialista párti képviselő befolyása alatt.

„Az Országos Előválasztási Bizottság mai döntésével egyértelműen tisztázódott Tóth Csaba feddhetetlensége, ugyanis a testület elutasította Jakab Péter beadványát” – közölte az MSZP szerdán.

A párt közleményében, amelyről a 24.hu számolt be, egyúttal jelezte: „bízik abban, hogy a Tóth Csaba körüli találgatások és alaptalan vádaskodások ideje lejárt, és a jövőben a demokratikus ellenzék jelöltjei egymás kölcsönös tiszteletben tartásával dolgoznak tovább közös célunkért: a kormányváltásért és egy demokratikus ország megteremtéséért.”

Hadházy Ákos, Tóth Csaba előválasztási ellenfele Facebook-oldalán úgy reagált:

„Vizsgálat nem volt, csak szavazás és így természetesen nem igaz az, hogy bárki tisztázta volna a gyártelepet kamu alapítványba rejtő képviselőt. Annyi történt, hogy kiderült: az ellenzéki pártok egy része nem kíván szembenézni a valósággal és a kampányszlogenek ellenére nem kívánja támogatni a megtisztulás politikáját. A nemmel szavazó és tartózkodó szervezetek világos üzenetet küldtek a választóknak.”

Jakab Péter, Jobbik elnöke azért kezdeményezett etikai vizsgálatot Tóth Csaba ellen az Országos Előválasztási Bizottságnál, mert Hadházy nemrég olyan dokumentumokat mutatott be, amelyek azt sejtették, hogy a szocialista képviselőnek titkolt befolyása lehet egy budapesti gyártelep fölött. Ahogy a független képviselő a Klubrádióban fogalmazott:  „nagyon komoly, több száz millió forintos, elrejtett vagyon van a befolyása alatt”. Ami még érdekessé teszi a helyzetet, hogy Tóth Csabát az MSZP, a DK és a Párbeszéd mellett a Jobbik is támogatja.