„Zajlik
A lényeg

Elutasította a választási bizottság az akkumulátorgyárakról szóló népszavazást

21/03/2023 16:54

| Szerző: Klubrádió

A Nemzeti Választási Bizottság kedden 8 szavazattal elutasította az LMP akkumulátorgyárakról szóló népszavazási kérdését, ami helyi népszavazáshoz kötné az akkumulátorgyártással foglalkozó üzemek létesítését. Hét tag szavazott a kérdés mellett, írja a 444.

"Egyetért-e azzal, hogy akkumulátor gyártásra szolgáló üzemet csak akkor lehessen létesíteni egy településen, ha azt az ott lakó választópolgárok helyi népszavazás útján kifejezett döntésükkel támogatják?" – így szólt a kérdés.

Sasvári Róbert elnök a kezdeményezés megtagadását kérte. Szerinte a kezdeményezés jogszabálymódosításra irányul, mivel megváltoztatná az elrendelendő népszavazási kérdések körét. Elmondta, hogy az önkormányzati törvény a helyi népszavazásra jelenleg is lehetőséget ad, amit akkor kell elrendelni, ha megfelelő helyi választópolgár kezdeményezi. Szerinte az LMP-s kérdés által célzott jogalkotás nincs összhangban az Alaptörvénnyel. Az NVB elnöke szerint a kérdés "burkolt alkotmánymódosítást" foglal magában, ami pedig a tiltott tárgykörökbe tartozik. Az Alaptörvény módosításáról ugyanis nem lehet népszavazást tartani.

Az NVB keddi határozata ellen 15 napon belül lehet fellebbezni, majd a Kúria 90 napon belül dönthet, hogy helybenhagyja vagy megváltoztatja a döntést.

A mostani kérdést még januárban nyújtották be. Korábban az LMP volt az egyetlen párt, amelyik augusztusban sikeresen tudott népszavazást kedeményezni a kínai CATL Debrecenbe tervezett akkumulátorgyára ellen. De miután a helyi választási bizottság októberben hitelesítette a kérdést, a párt mégsem kezdte meg helyben az aláírásgyűjtést, mert azt mondták, inkább egy országos népszavazásba állnának bele. Ez azonban most elbukott a Nemzeti Választási Bizottságon – összegzi a 444.