„Zajlik
A lényeg

Ellenzék: Matolcsy felségsértést követett el, viszont nem gyakorolt önkritikát

8/03/2023 15:08

| Szerző: Klubrádió

Matolcsy György jegybankelnök beszámolójában a többi között kijelentette, hogy 2021-re utat tévesztettünk. Reagáltak is rá a parlamentben, több ellenzéki felszólaló felrótta, hogy bár a háborúval takarózik a kormány, bőven azelőtt elkezdődött az infláció emelkedése. Arról is többen beszéltek, hogy komoly ellentét van az MNB és a kormány között. Az MSZP-s Vajda Zoltán szerint Matolcsy felségsértést követett el, amikor Orbán Viktort is megnevezte beszédében, de nem gyakorolt önkritikát az EU-ban legmagasabb magyar infláció miatt.  

Matolcsy György szerdán tartotta meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) esedékes beszámolóját az Országgyűlésben. Sok egyéb mellett kijelentette, hogy 2021-re utat tévesztettünk, és a kormánynak az előző 10 évvel ellentétben ezúttal nincs célja a következő 10 évre, Orbán Viktornak pedig nincs igaza abban, hogy a teljesítményt nem kell mérni. Az MNB elnöke szerint muszáj feltenni a kérdést, hogy miért vagyunk az utolsó ötben az EU-ban.

Varga Mihály pénzügyminiszter egy interjúban szúrt oda picit Matolcsynak; azt kérdezték tőle az Indexen, hogy „a kormányé vagy a jegybanké a nagyobb fekete pont” a Magyarországra szakadt infláció miatt. Erre kifejtette: "A térséghez képest kiugróan magas az alapkamat, új, likviditást szűkítő jegybanki eszközök jelentek meg. Ezekkel a jegybanki lépésekkel együtt az elmúlt két év olyan hozamkörnyezetet szült, amelyben jóval többet költünk adósságfinanszírozásra, mint korábban."

Szerinte eközben a kormány mindent megtett az infláció ellen, ennek példaként az árstopokra, a kamatsapkára, a rezsivédelem fenntartására utalt. (A jegybankelnök ehhez képest úgy látja, hogy az ársapkák fűtik az inflációt.)

A parlament szerdai ülésnapján is foglalkoztak a pártok Matolcsy kritikájával, erről az MTI számolt be. A kormánypártok részéről a KDNP-s Nacsa Lőrinc szólalt fel, azt az elvárást fogalmazta meg, hogy a jegybank tegye a dolgát és segítse a kormányt és a parlamentet a "szankciós infláció" visszaszorításában. Némi dicséret mellett úgy fogalmazott: a jegybank bevetette eszköztárát az infláció elleni küzdelemben, de az összetett, globális gazdasági válsághelyzetben nem sikerült győzelmet aratnia.

Ellenzéki oldalról Dávid Ferenc (DK) azt mondta, bár 2021 közepén ütött be az infláció, már 2017-ben inflációs pályára állt a magyar gazdaság, hiszen már akkor is az uniós adat kétszerese volt a magyar áremelkedés. Vagyis bőven a háború előtt megkezdődött a folyamat

Szólt arról is, hogy Matolcsy György korábban hibásnak nevezte a 2021-es kormányzati politikát, amely Dávid Ferenc szerint egy évtizedes hátrányt okozott. Felhívta a figyelmet arra, hogy Matolcsy György tagja a költségvetési tanácsnak. Ha így szaladtak el a költségvetések az elmúlt években, miért írta alá azokat, holott vétójoga volt? – kérdezte.

Emlékeztetett: az elnök megismételte azt a dilemmáját, hogy az infláció beindulásakor a jegybank a fékre lépett, a kormány pedig a gázra. Milyen reményük lehet a magyaroknak, ha a két fél szögesen ellentétes gazdaságpolitikát képvisel? – tette fel az újabb kérdést.

Vajda Zoltán, az MSZP vezérszónoka felidézte, hogy a jegybank elnöke már tavaly decemberben, az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén "pusztítóan éles kritikát" fogalmazott meg, és már akkor kitért a hibás gazdaságpolitikára, arra, hogy elszállt a költségvetési hiány és jelezte, megbomlott a kormány és a jegybank közötti gazdasági összhang.

Most a "felségsértés" esete is megvalósult, nevesítette a miniszterelnököt beszámolójában – mondta. A jegybank elnök tételesen szólt az általa hibásnak tartott döntésekről, a pénzügyi és kamatcsapdáról és arról, hogy nem nagy hozzáadott értékű cégeket csábítanak Magyarországra, az akkumulátorgyárak ugyanis nem ilyenek – fogalmazott.

Vajda Zoltán azt mondta, hónapok teltek el a gazdasági bizottság ülése óta, de a kormány nem fogadta meg a kritikát. Ugyanakkor megjegyezte, a jegybank elnöke önkritikát nem gyakorolt, hiszen a jegybank feladata az infláció elleni küzdelem is. Felmerül a kérdés, hogy látja a saját szerepét abban, hogy ma Európában messze a legmagasabb az infláció Magyarországon.

Z. Kárpát Dániel (Jobbik) arról beszélt: nem feloldható kommunikációs konfliktus, hanem elvi ellentét áll fenn a jegybank és a kormány között, így pedig az infláció kezelhetetlen, a forint árfolyama "nem rendezhető". Itt ellendrukkerségnek nincs helye, itt az ellendrukkerség hazaárulás – jelentette ki a Jobbik vezérszónoka. "Amit Matolcsy György sikertörténetnek nevez, az szerintem ezer sebből vérzik" – mondta.

Kifogásolta, hogy az expozéban nem esett szó a forint árfolyamáról, ami "a legbrutálisabb különadó" a családok számára; szerinte "tudatosan engedték el hosszú éveken keresztül a forintot, és ez a kormánynak nagyon jól jött", hiszen stratégiai szövetségesei, a multicégek ezzel jól jártak.

Apáti István (Mi Hazánk) szerint "az elmúlt 13 év átlagához képest szokatlan őszinteséggel" beszélt a jegybankelnök. Úgy fogalmazott "majdnem teljes körű, feltáró jellegű beismerő vallomást tett", de a felelősséget hárítva "a miniszterelnök egyik áldozataként akarja bemutatni saját magát".

Kifogásolta, hogy a kormányoldal az ukrajnai konfliktus és az Oroszország elleni szankciók inflációs hatását emlegeti, aztán beismeri, hogy 2021 őszén vezették be az árstopokat, "tehát semmiféle összefüggés nincs az infláció kirobbanása, elszállása és a háború között". Hozzátette: a beszámoló nem szólt arról, idén és jövőre mi várható például az energiaárak területén, azaz milyen élelmiszer-, villany- és gázárakkal kell majd számolnunk. 

(Kiemelt kép: MTI/Bruzák Noémi)