„Köszönjük

Az ellenzék ismertette a közös kormányzás hat pontját

5/01/2021 15:11

| Szerző: Klubrádió/L.Cs.

A hat ellenzéki párt vezetői ismertették azt a hat pontot, amely alapján közös kormányzásukat tervezik. Az ellenzéki pártok célja „egy sikeres, felszabadult és szolidáris Magyarországot” megteremteni. Ezt vállalva indulnak együtt a 2022-es országgyűlési választásokon.

Az ellenzéki vezetők bejelentették a közös kormányzás hat alapelvét. Gyurcsány Ferenc Facebookra feltöltött videójában jelentették be az együttműködő ellenzéki pártok vezetői közös kormányzásuk irányadó alapelveit.

Elsőként Jakab Péter, a Jobbik elnöke ismertette terveit. Szerinte az együttműködés kulcsa nem csak a kormányváltás, hanem egy jobb kormányzat kialakítása is annál, amilyen az elmúlt harminc évben volt. Azt is elmondta, hogy az elmúlt hónapokban az ellenzéki pártok megalkották, a pártok vezetői pedig konszenzussal jóváhagyták azt a dokumentumot, amely rögzíti a közösen vállalt alapelveket, és amelyet a bejelentést követően aláírtak.Legfontosabbnak a társadalmi béke megteremtését nevezte Jakab.

„Olyan országot akarunk építeni, amelyben mi, a polgárok ellenőrizzük a kormányt és nem fordítva – mondta Fekete-Győr András, hozzátéve, hogy olyan demokratikus jogállamra törekszenek, ahol a hatalom szolgálja a törvényt és nem fordítva. Céljuk szabad országot teremteni, szabad sajtóval, szabad tudománnyal, oktatással és művészettel. A Momentum elnöke azt is elmondta, hogy véget akarnak vetni az oligarchák hatalmának. „Magyarország végre a törvényes rend állama lesz” – mondta.

Scmuck Erzsébet az LMP társelnöke szerint a jelen problémái mellett a jövő problémáira is megoldást is kell találni, ezt jövőbetekintő kormányzásnak nevezi. Célként határozta meg egy környezettudatos társadalom felépítését a fenntarthatóság jegyében, a demográfiai problémák, a hazai népességfogyás megállítását. A migráció problémájának megoldásánál pedig a mély okokat kell felderíteni és elhárítani.

 
Forrás: Facebook
 
 

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke bejelentette, hogy gondoskodó társadalmat építenek, amely nem hagyja magára az időseket, betegeket, a szegénységben élőket. Minden ember számára ingyenesen elérhetővé szeretnék tenni a jó minőségű egészségügyi ellátást, oktatást, szociális ellátást és a kultúrát. Igazságos újraelosztási rendszer kiépítését tűzték ki célul, valamint egy olyan társadalom megteremtését, ahol nincsenek kiváltságosok. Az igazságosabb tehervállalást is célként tűzik ki. További célkitűzések közt szerepel a tisztességes bérek kialakítása, és a tisztességes nyugdíj is. „Olyan társadalmat akarunk, ahol minden ember fontos és minden gyermek érték.”

Az igazságos társadalom ügyét Kunhalmi Ágnes ismertette. Az MSZP társelnöke kijelentette, hogy egy valóban igazságos rendszer felépítéséhez és működtetéséhez hozzátartozik az igazságos gazdaság. Az emberi tudást és kreativitást olyan szabad, méltányos és a társadalmi előrehaladást segítő oktatásra van szükség, amiben minden gyermek a lehető legtöbbet tudja kihozni saját magából. A felemelkedésnek a tisztességes verseny egy előfeltétele. Ehhez a környezetre és a társadalomra káros gazdasági tevékenységek korlátozása, visszaszorítása, valamint jó minőségű, mindenki által hozzáférhető állami szolgáltatások kellenek. Kunhalmi is kiemelte a méltányos közteherviselést, a tisztességes béreket és nyugdíjat. Vállalta továbbá, hogy az ezeket a célkitűzéseket akadályozó törvényeket, mint amilyen a rabszolgatörvény is, eltörlik.

Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció elnöke néhány szóban arról beszélt, hogy bar az Európai Unió közel sem tökéletes, Magyarországnak igenis érdeke Európához tartozni, és az Európai Unióban maradni. Európai Magyarországra van szükség.

Ezt követően aláírták a közös kormányzás alapelveit tartalmazó dokumentumot.