„Klubrádió
A lényeg

Elhunyt Balázsovits Lajos, a Nemzet Színésze

19/07/2023 17:45

| Szerző: Klubrádió

Hetvenhat éves korában meghalt Balázsovits Lajos Balázs Béla-díjas magyar színész, rendező és igazgató, a Halhatatlanok társaságának örökös tagja – közölte a Nemzeti Színház az MTI-vel.

Balázsovits 1946-ban született Nagykanizsén, 1965-től 1969-ig volt a Színház- és Filmművészeti Főiskola diákja. Harmadéves főiskolásként a Pécsi Filmszemlén Sára Sándor Feldobott kő című filmjének főszerepéért megkapta a legjobb férfi alakítás díját, majd sorban érkeztek a filmes és színházi felkérések. Ebben az időszakban többször is szerepelt a Madách Színházban, a főiskola után csatlakozott is a társulathoz.

1974-től játszott a Vígszínházban, 1979-től a Mafilmben, majd 1982 és 1990 között visszatért a Madáchba. 1991-ben lett a Nemzeti Színház színésze, 1992 és 2012 között pedig a Játékszín igazgatója volt. Nemcsak színészként, rendezőként is dolgozott. 1990 és 1992 között a Magyar Színészkamara ügyvivője volt.

2022. június 22-én megkapta a Nemzet Színésze címet, a testületben az elhunyt Haumann Péter helyét vette át. 

Felesége Almási Éva színésznő, lányuk Balázsovits Edit színésznő.

"Színésznek lenni fantasztikus boldogság" – fogalmazott egy interjúban Balázsovits Lajos, aki számos külföldi és magyar mozifilmben vállalt főszerepet. A művész szülővárosának, Nagykanizsának a díszpolgára. Temetéséről később intézkednek – írta a Nemzeti Színház.

A Klubrádióhoz kötődő Szabad Sávért Alapítvány alapításakor kuratóriumi tag lett, amely posztot egy évtizeden keresztül töltötte be.

(Kiemelt kép: MTI)