Magyarország választ
múlva
2026-os tavaszi túlélési gyakorlat - Klubrádió
A lényeg

Dobrev is gratulált, majd lemondott a DK elnökségéről

12/04/2026 22:13

| Szerző: Klubrádió

A Demokratikus Koalíció elnöke lemondott tisztségéről a választási kudarcot követően, és egyben gratulált a Tisza pártnak a győzelemhez. Mint fogalmazott: az eredmény „ok az ünneplésre”, ugyanakkor mostantól a felelősség is a győzteseket terheli.

Dobrev hangsúlyozta, hogy innentől a Tisza pártnak kell bizonyítania, valódi demokratikus és szociális fordulat következik, és nem csupán a NER új változata épül ki.

A DK számára súlyos vereséget hozott a választás: a párt nem jutott be a parlamentbe, így – a nyilatkozat szerint – a baloldali szavazók képviselet nélkül maradtak. Az elnök kiemelte, hogy az elmúlt évek munkája ellenére sem sikerült elérni a legfontosabb célt, Orbán Viktor leváltását.

„A felelősség elsősorban az enyém” – fogalmazott, majd bejelentette, hogy lemond a pártelnöki tisztségről, és a teljes elnökség is távozik. Hozzátette: ez a demokratikus működés része, a kudarc után vállalni kell a következményeket.

A leköszönő elnök köszönetet mondott a jelölteknek, aktivistáknak és támogatóknak az elmúlt időszak munkájáért, és hangsúlyozta: bár a vezetés távozik, a politikai munka folytatódik. Mint mondta, továbbra is a baloldali értékek képviseletén fog dolgozni.