Köszönjük, hogy támogattak minket.
A lényeg

Cser-Palkovics: Vannak polgármesterek, akik nem picsognak, nem sírnak

19/06/2025 15:29

| Szerző: Klubrádió

Cser-Palkovics András székesfehérvári fideszes polgármester 24.hu-nak küldött csütörtöki válasza szerint Vitályos Eszter igenis elnézést kért tőle korábban, noha ezt a kormányszóvivő szerdán nyilvánosan letagadta.

A nyilatkozatpárbaj a fideszes kormányszóvivő és polgármester között még június elején kezdődött, amikor Vitályos Eszter a szolidaritási hozzájárulással kapcsolatban azokhoz az önkormányzatokhoz szólt (első körben a szentendreire reagált, ahol egyébként országgyűlési képviselő) amelyek időről időre felemelik a szavukat annak igazságtalansága ellen. Az akkori kormányinfón Vitályos úgy fogalmazott:

"Szerintem mindent meg kell tenni az adott önkormányzatnak, hogy tudja a kiadásait csökkenteni. Először a saját házunk táján érdemes söprögetni, mielőtt megyünk aztán az államhoz, és folyamatosan azért sírunk-picsogunk, hogy éppen mire nem jut, meg hogyan nem jut."

Erre reagált később a 24.hu-nak Cser-Palkovics András úgy, hogy türelmesen várja Vitályos Eszter elnézéskérését azzal kiegészítve, hogy talán „alappal remélem, hogy ez csak szóvivő asszony rosszul megfogalmazott magánvéleménye volt.”  Cser-Palkovics később arról számolt be, hogy Vitályos Eszter elnézést kért tőle. A Partizánnak azt mondta a polgármester, hogy Vitályos küldött neki egy üzenetet, amelyben bocsánatot kért, de ő azt javasolta neki, hogy ezt nyilvánosan is tegye meg.

Ez utóbbi elmaradt, sőt, a kormányszóvivő szerdán a bocsánatkérést is tagadta. "Nem tettem ilyet, szó sem volt róla" – közölte a kormányinfón a Telex kérdésére Vitályos, aki szerint Cser-Palkovics András félreértelmezte az üzenetét, ahogy az eredeti mondatát is. A kormányszóvivő megerősítette: továbbra is tartja az első megfogalmazását. Hozzátette: akinek nem inge, ne vegye magára. Mint mondta, minden önkormányzati vezető köteles ellátni a feladatát, és megnézni, hol tud spórolni.

Ezután a 24.hu újra megkérdezte Székesfehérvár polgármesterét, hogy volt-e bocsánatkérés, illetve ki ért félre kit. Ezt a választ kapták: "Minden, az ügyben korábban megfogalmazott véleményemet és nyilatkozatomat fenntartom. A kormányszóvivő asszonnyal történt üzenetváltásunkat követően – amiről nyilatkozataimban is hírt adtam – részemről ezt a kérdést lezártam. Komoly kihívások állnak az önkormányzatok előtt, ezekkel szeretnék foglalkozni, ezzel is bizonyítva, hogy vannak olyan polgármesterek, akik nem picsognak, nem sírnak, hanem dolgoznak."