„Zajlik
A lényeg

Büntetésből alsóneműre vetkőztették a gyerekeket a nyírmeggyesi iskolában

19/09/2024 07:35

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Bárkay Tamás

Csak a bugyi maradhatott.

Felháborodott szülők keresték meg az ATV Híradót Nyírmeggyesről azzal, hogy a helyi iskola egyik tanítója egészen elképesztő büntetési módszert használ: a pedagógus a szerinte a rosszalkodó gyerekeket

a táblához hívta és alsóneműre vetkőztette.

A felháborodott szülők a nyáron tudták meg, hogy mi történt az iskolában. Egymás között beszélgettek és ezt a gyerekek közül többen is hallották. Ekkor merték elmesélni, hogy mi történt velük. Az egyik kislány anyukája azt mondta, hogy csak a bugyi maradhatott a gyerekén. A kislány azóta már egy másik iskolába jár.

A szülők feljelentést tettek, többen is voltak a kapitányságon, ahol kihallgatták őket. Abban bíznak, hogy ezeket a gyerekeket többet nem fogja tanítani ez a tanító, aki a szülők tudomása szerint mai napig ugyanúgy az iskolában tanít, mint ha mi sem történt volna.

Az atv kereste az iskola vezetőjét, aki nem óhajtott nyilatkozni. A tankerület vezetőjét is keresték, de ő egy megbeszélésen volt, ezért nem ért rá az üggyel foglalkozni.