„Köszönjük,
A lényeg

Boldog korrupciós pere: a volt fideszes képviselő félóránként hívta be a polgármestereket

7/06/2023 16:14

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Szikora Gábor

Nagyjából félóránként váltották egymást a polgármesterek Boldog István kétpói irodájában, ahol a települések TOP-os pályázatairól (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) volt szó, de Boldog akkori országgyűlési képviselőként csak azt akarta tudni, ki mire akar pályázni, semmit sem adott utasításba – ezt állította két tanúként meghallgatott polgármester is szerdán a Fővárosi Törvényszéken, ahol a volt fideszes képviselő, Boldog István és társai korrupciós ügyét tárgyalták.

A tárgyalásról a Telex számolt be, és ismertették: Kuncsorba egykori polgármestere, Rédai János arról beszélt a bíróságon, ők a művelődési házat és az idősek otthonát akarták felújítani a településen, erre is akartak pályázni maguktól, és ezekre el is nyertek 54 és 20 millió forintos támogatást.

„Igyekeztünk jó pályázatokat beadni. Volt olyan, hogy egyszer Kétpóra Boldog fél óránként váltva hívott bennünket. Elmentem nyilván, jó fél órát vártam arra, aki bent volt előttem” – mondta a volt polgármester, aki szerint az ügy másodrendű vádlottja, F. Petra is bent volt a megbeszélésen. Állítása szerint nem volt, hogy Boldog mondta volna meg, mikre pályázzanak, vagy hogy ki legyen a kivitelező cég. A bíró erre megkérdezte, hogy egyáltalán miért jött létre a megbeszélés, volt-e szó másról is, mire Rédai úgy felelt:„hát, megkérdezték, hogy vagyunk”.

Ők a művelődési házat és az idősek otthonát akarták felújítani a településen, erre is akartak pályázni maguktól, és ezekre el is nyertek 54 és 20 millió forintos támogatást. Olyanra nem emlékezett, hogy tőle azt kérték volna, a telefonját adja le a beszélgetés előtt, igaz, mástól hallott ilyesmiről. Azt is mondta, a pályázat elnyerése után őt senki sem kereste fel azzal, hogy az elnyert összegből vissza kellene osztaniuk. Törökszentmiklós polgármesterét korábban meghallgatta a bíróság, ő viszont arról beszélt, hogyan keresték fel F. Petráék, hogy a megnyert pályázatokból csorgassanak vissza pénzt – jegyzik meg a cikkben.

Hasonlókról beszélt az örményesi fideszes, Boldog által is támogatott polgármester, Török Tamás is. Azt közölte: bár voltak a TOP-os pályázatokról egyeztetések Boldogékkal, ők csak „felhívták a figyelmünket azokra a lehetőségekre, amik esetlegesen még kihasználatlanok”. Ő is járt polgármesteri viziten Kétpón, de szerinte itt csak arról volt szó, hogy ők maguk mire szeretnének pályázni. 

Ők egy kastély felújítására akartak 100 milliót elnyerni, és a pályázat sikeres is lett végül, csak bruttó 85 milliót kaptak a száz helyett. Azt állította a bíróságnak, olyanról nem volt szó, hogy Boldog megmondta volna, ki legyen az esetleges kivitelező. 

A bíróság szerdán röviden egy harmadik tanút is meghallgatott, aki a martfűi polgármesteri hivatalban dolgozott a kérdéses időszakban. A nő annyit mondott, a kétpói megbeszélés után a martfűi polgármester „felháborodva” érkezett vissza a hivatalba, és annyit mondott neki, hogy „pénzt kérnek vissza a pályázatokból”. Azt viszont nem tudta megmondani, hogy ezt konkrétan ki kérte a polgármestertől.

Más polgármesterek nem így emlékeznek

A Telex cikkében felhívja a figyelmet arra is, hogy például Kazinczi István tiszatenyői polgármester szerint például Boldog István országgyűlési képviselő „föld és ég ura”, és hatalmas szerepe van az elnyert pályázatokban. Hegedűs István, Tiszaföldvár polgármestere pedig arról beszélt, hogyan keresték meg Boldog emberei a körzet településeinek polgármestereit azzal, hogy a nyertes pályázati pénzekből mennyit kell visszafizetni, például arra, hogy Boldog kampányát finanszírozzák. Markót Imre, Törökszentmiklós jobbikos polgármestere pedig arról beszélt, hogyan keresték fel F. Petráék, hogy a megnyert pályázatokból csorgassanak vissza 20 százalékot, elmondása szerint kifejezetten kampánytámogatásra.

A korábbi fideszes képviselő, Boldog István (akiről nemrég azért írtunk, mert nem értett egy Mészáros Lőrinc-mémet) és nyolc társa ellen hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtottak be vádiratot. 2021 szeptemberében egyébként az ügy ötödrendű vádlottja minden ellene hozott vádat beismert a bíróságon, ezért első fokon felfüggesztett büntetést kapott. G. Vanda, Boldog István fideszes országgyűlési képviselő táskás emberének, K. Péternek volt az asszisztense, és a vád szerint bűnsegédként kenőpénzeket vett át és juttatott célba, ezt pedig az előkészítő ülésen be is ismerte.