„Köszönjük
A lényeg

Bírósági ítélet szerint is megtorlásként rúgták ki az SZFE oktatóját

8/10/2021 14:42

| Szerző: Klubrádió

A bíróság pénteki elsőfokú ítélete értelmében, az SZFE dolgozóinak sztrájkja a véleménynyilvánítás egy sajátos formája volt, Faur Annát pedig azért távolították el az egyetemről, mert ebben a véleménynyilvánításban részt vett, kiállva a munkáltatóval szemben.

Az új egyetemi modellel szemben megfogalmazott kritikája miatt, megtorlásként rúgta ki a már alapítványi formában működő SZFE az egyik oktatóját, Faur Annát – írt a bírósági ítéletről a hvg.hu.

Az oktatót a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) képviselte.

Korábban a Klubrádió vendégeként Faur elmondta, csak feltételezései vannak elbocsátásával kapcsolatban,

Sajátos körülmények közt bocsátották el a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatóját, Faur Anna, rendezőt. November 30-án postai úton kapta meg azonnali, indoklás nélküli elbocsátásáról szóló, november 25-ével kelt levelet, amit Novák Emil megbízott rektorhelyettes írt alá.

Faur Anna 2017 óta dolgozott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen kutatóként, majd oktatóként. Rátermettsége a munkáltató számára korábban nem volt kérdéses, amit az is igazol, hogy felkérték a részvételre abban a kutatásban, melynek célja a teljes dráma- és médiaoktatás megreformálása volt. Szerződése 2020 februárjában lejárt, akkor – kétéves ikergyermekeire és a vírushelyzetre tekintettel – úgy döntött, hogy egy időre otthon marad.

2020 szeptemberében az SZFE újra szerződést kötött az oktatóval, már az új alapítványi modell keretei között. Az új szerződés – a korábbi munkaviszony dacára – próbaidőt is tartalmazott, ezt használta ki az SZFE vezetése, ugyanis próbaidő alatt nem kell indokolni a felmondást. Faur Anna azonban kezdettől fogva meg volt győződve arról, hogy nem azért mondtak fel neki, mert szakmailag ne lettek volna vele megelégedve, hanem azért, mert részt vett a Freeszfe-mozgalomban, az egyetem dolgozói sztrájkjában, és filmet is forgatott az egyetemfoglalás eseményeiről.

Ezt a meggyőződést igazolja a bíróság pénteken született, elsőfokú ítélete, amely szerint az SZFE dolgozóinak sztrájkja a véleménynyilvánítás egy sajátos formája volt, Faur Annát pedig azért távolították el az egyetemről, mert ebben a véleménynyilvánításban részt vett, kiállva a munkáltatóval szemben.

Tavaly ősszel a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatói közleményben számoltak be egyik társuk szakmai indokokkal nem alátámasztható elbocsátásáról, ők az eljárást kicsinyesnek és elfogadhatatlannak nevezték, amelyből hiányzik az emberség.