„Klubrádió
A lényeg

Bencsik szerint söpredék lepte el a tanári pályát, és szörnyeteg generációt nevelnek fel

1/11/2022 01:32

| Szerző: Klubrádió

Bencsik András, a Demokrata című lap főszerkesztője, a Békemenet egyik szervezője szerint "egy olyan (…) söpredék lepte el a pedagógusi pályát, és megint csak tisztelet azon kivételeknek, akik lassan nem mernek megszólalni. Egy ilyen momentumos, nagypofájú, nihilista, semmiházi társaság lepte el az iskolákat. Beleértve az egyházi iskolákat is." A legutóbbi, több tízezres diáktüntetésen slam poetryt előadó Pankotai Liliről azt mondta: az apjának két nagy pofont kellene adnia neki.

A KESMA-hoz tartozó Hír TV Sajtóklub című műsorában is reagáltak a kormánypárti megmondóemberek a legutóbbi, diákok által szervezett, több tízezres tüntetésre, azon belül is főként Pankotai Lili felszólalására. A 18 éves pécsi gimnazista lány slam poetryt adott elő a színpadon, és költeményében trágár szavak is előfordultak.

A műsorban a Demokrata című lap főszerkesztője, Bencsik András a többi között azt mondta, "butuska fruska", komolytalan a beszéde, de azért megjegyezte: Pankotai Lili apjának "két nagy pofont kéne adnia a lányának, hogy édes lányom, hát hülye vagy, hogy beszélhetsz így?!".

Majd arról beszélt, hogy szerinte "egy olyan (…) söpredék lepte el a pedagógusi pályát, és megint csak tisztelet azon kivételeknek, akik lassan nem mernek megszólalni. Egy ilyen momentumos, nagypofájú, nihilista, semmiházi társaság lepte el az iskolákat. Beleértve az egyházi iskolákat is." Azzal folytatta, tisztességes keresztény ember nem azonosul azzal, hogy egy ilyen fiatal kislányból "cédát" csinálnak. Szerinte Pankotai Lili azért mert kiállni a színpadra, mert "abban az iskolában őt olyan tanárok buzdították erre a szégyentelen szerepre, ami katasztrófa". (Az iskolája egyébként elhatárolódott a tüntetésen felszólaló diáktól.)

Bencsik visszatért a tanárok minősítéséhez, amikor azt mondta: "ellepték a tanári pályát ezek a szörnyetegek, és ezek a szörnyetegek nevelnek föl egy szörnyeteg generációt, mert az a kislány azt hiszi, hogy ő valaki, nem tudja, hogy őt csak eszköznek használták."

(forrás: Magyar Narancs, kiemelt kép: MTI/Varga György)