„Klubrádió
A lényeg

Azonnali: Szijjártó nem volt elégedett a Fox-interjúval, hazahívták a "felelőst" Washingtonból

3/08/2022 13:54

| Szerző: Klubrádió

Egy Szijjártó Péter szerint nem megfelelően sikerült tévéinterjú miatt hazahívták Washingtonból azt a követségi alkalmazottat, aki a miniszter szerint felelős volt a beszélgetés megszervezéséért – tudta meg az Azonnali.hu. A külgazdasági és külügyminiszter az erősen jobboldali Fox News-nak nyilatkozott, és az volt a problémája, hogy nem a stúdióban kérdezték, és kicsit csúszott a kezdés, 20 percet várakoznia kellett.

Interjút adott július 21-én a Fox News erősen jobboldali amerikai hírcsatornának Szijjártó Péter. A beszélgetés, amelyet mi is szemléztünk, az európai gázfelhasználásról, a háborúról és az energiaválságról szólt és meglehetősen jó hangulatban zajlott végig, az Azonnali.hu információi szerint a külügyminiszter mégsem volt elégedett.

Olyannyira nem, hogy hazautazását követően visszahívta a washingtoni magyar nagykövetségről azt a nemrég kihelyezett fiatal diplomatát, akit felelőssé tett az interjú szerinte rossz megszervezéséért. A portál úgy értesült, Szijjártó Péternek két problémája volt: nem a stúdióban kérdezték, „csak” kapcsolták élő adásban, ráadásul a beszélgetés bő húsz perccel később kezdődött, mit ahogy ő tudta, így felesleges várakozásra kényszerült.

és kifejezetten jó kapcsolatban van Kövér Lászlóval.

Másoknak távozniuk kellett

Az eset nem teljesen példa nélküli, korábban a Népszava írta meg, hogy Szijjártó Péter rövid időn belül több vezetőt is kirúgott viszonylag apró hibákért. Kudrjavcev Jenőnek azért kellett mennie, mert Szijjártó szerint nem megfelelő minőségű felkészítőt írt a miniszter taskenti látogatása elé (az üzbég fél egy olyan ügyet is felvetett, ami nem szerepelt az anyagban), Sipos Balázsnak pedig, aki a Dél-Koreáért is felelős főosztályt vezette azért köszönték meg a munkát, mert a Hableány sétahajó 2019-es katasztrófája (egy szállodahajó maga alá gyűrte a kisebb vízi járművet, 28 ember meghalt) után a miniszter szerint nem megfelelő hangnemű kommunikációs felkészítőt adott Szijjártó Péternek.

Kevésbé volt súlyos Kálmán László Los Angeles-i konzul esete, aki nem gondoskodott megfelelően a jegyfoglalásról Magyar Levente államtitkár részére, bár erről nem csak ő tehetett. A kiválasztott gépen egyszerűen túlfoglalás alakult ki, így az az abszurd helyzet állt elő, hogy amíg ő maga a saját repülőjegyével felszállhatott a közvetlen járatra Budapestre, Magyar Leventének és munkatársának két átszállással és jelentős késéssel kellett megoldania ezt. Szijjártó visszahívta volna Kálmánt, aki azonban korábban a Parlamentben dolgozott és kifejezetten jó kapcsolatban van Kövér László házelnökkel.

De nem mindenkire vonatkozott a szigor

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, volt a londoni nagykövet 2017 májusában, amikor egy koncerten felrobbantotta magát egy öngyilkos merénylő, 22-en meghaltak és 59-en megsebesültek. A nagykövetségnek dolga lett volna tájékozódni arról, hogy vannak-e magyar áldozatok és folyamatos tájékoztatást adni Budapestre a külügyminisztériumba. Ehhez képest az Azonnali szerint tájékoztatás aznap éjjel egyáltalán nem történt, másnap kora reggel egy tévéműsorba tartva Szijjártó Péter is a hírekből tudta meg, mi volt. Úgy értesültek, hogy a merénylet idején Szalay-Bobrovniczky Kristóf nem tartózkodott állomáshelyén. Végül egy fiatal diplomatát hívtak haza, akit kijelöltek ügyeletesnek, Szalay-Bobrovniczkyt megvédte fontossága a kormányfő köreiben.

A KKM válaszolt, de nem cáfolt

Az ügyben természetesen megkerestük a Paczolay Mátét, a KKM sajtófőnökét is, ahonnan – egyetlen állításunkat sem cáfolva – a következő válasz érkezett: „A külügyi vezetés már hosszú évek óta világos szempontrendszert vesz alapul, ez pedig az, hogy kiküldetésük során a diplomatáknak a legmagasabb szinten kell végezniük a munkájukat és minden lehetséges segítséget megadni mindazon állampolgároknak, akikért állomáshelyük kapcsán felelősséggel tartoznak. Amennyiben egy diplomata egy magas szintű delegáció esetében szabályozott körülmények között, világos feltételrendszer mellett nem tud maximálisan eleget tenni a feladatainak, úgy az sem garantált, hogy a mindennapokban – vagy akár vészhelyzet esetén – a megfelelő szintű munkát tudja felmutatni a felelőssége alá eső területért és a magyar állampolgárok ügyeiért.”.